CLICK HERE FOR BLOGGER TEMPLATES AND MYSPACE LAYOUTS »

2010. augusztus 29., vasárnap

3.fejezet

Hali : D Na , ez lenne a harmadik fejezet . Előre is bocsánat a hibákért :S Remélem , tetszeni fog. Ha megoldható , lécci dobjatok meg komival , ha elolvastátok . Nagyon fontos lenne , ha írnátok pár sort , hogy milyen . Mert ha nem tetszik a töri , és nem olvassátok , akkor nincs sok értelme annak , hogy én küszködjek a fejezetekért . Tényleg sokat segítenétek pár sorral:)
Na de nem nyafogok itt . Jó olvasást . Aztán komikat :D
Cupp .Trixy


Bella szemszöge .

Másnap a telefonom hangos csörgésére ébredtem . Lassan kinyitottam a szemem , és a komódon álló órára pillantottam . Fél nyolc állt rajta .
-Nem tudom ki lehet az , de nem is érdekel . - dünnyögtem , miközben kinyomtam a csörgő mobilomat , és vissza zuhantam az ágyba . Épp kezdtem vissza aludni , amikor ismét megcsörrent.
-O .. hogy az a .. - szitkozódtam , miközben csukott szemmel a telefonom után matattam , és megnyomtam a fogad gombot . Lassan a fülemhez emeltem , és már épp azon voltam , hogy elküldjem az illetőt melegebb éghajlatra , amikor barátnőm enyhén hisztis hangja bele szólt a telefonba .
-Bella . Jaj , Istenem . Nem fogod elhinni , mi történt . - szipogott barátnőm . Azonnal felültem az ágyban .
-Mi a baj Sam ? - kezdtem faggatni , közbe a melegebb éghajlatra küldéses tervem is teljesen kiment a fejemből .
-Mike .. - kezdte , de olyan zokogás tört ki belőle , hogy nem tudta fojtatani .
Ez csak két dolgot jelenthet . Egy : Mike megbántotta valamivel . Kettő : Kidobta , vagy megcsalta Samanthát.
Ha bármelyik feltevésem bebizonyosodik , akkor Mike kezdheti ásni a sírját , mert megölöm .
-Na most szépen nyugodj le . - parancsoltam , mire hallottam , hogy a vonal túlsó végében Sam kezd lehiggadni.
-És most kezdjük előröl . Mi a baj ? - kérdeztem ismét .
-Szóval , Mike .. Mike szakított velem . - motyogta , és lehetett hallani a hangján , hogy megint a sírás közeli állapotban van .
-Miért ? Mit mondott ? - keltem ki magamból . Pasik . Cöhh . Mindegyik egy tuskó .
-Azért , mert állítása szerint már nem szeret . Azt mondta , van egy másik lány , aki tetszik neki . Amikor megpróbáltam megbeszélni vele , gyorsan letette a telefont . - mesélte szomorúan .
-Álljunk csak meg ! -mondtam kicsit hangosabban . - Letette a telefont ? Tehát nem személyesen mondta el neked ? - hitetlenkedtem . Egyre jobban felment bennem a pumpa , és kezdtem komoly gyűlöletet érezni a fiú iránt . Bárki is az .
-Nem . Felhívott tegnap este , és ott mondta . Még annyira se volt képes , hogy személyesen mondja , a szemembe . - fakadt ki hisztérikusan .
-Nyugi . Majd találsz másikat . Ha tényleg ilyen , akkor meg sem érdemelt . Bunkó tuskó . - szidtam Mikeot.
Fél órán keresztül vigasztaltam , mire annyira helyre jött lelki állapota , hogy már a gyilkossági merényletet tervezte , amibe én örömmel segítettem neki .
Aztán áttért a faggatásra , és kérdezősködött ,hogy velem mi van . Elmeséltem , hogy még négy napig itt vagyok La Pushban .
-Na és vannak jó pasik ? - kíváncsiskodott . Na , ez az , amire nem szívesen válaszolnék .
-Aha . - jött a tömör válasz tőlem , közben fohászkodtam , hogy beérje ennyi válasszal .
-De ha akarod , te magad is megnézheted , hogy vannak-e .
-Mégis hogy ? Lefényképezed , és majd megmutatod , ha haza jöttél ? - kacagott fel .
-Annál sokkal jobb ötletem van .
-Jaj . Bökd már ki . - türelmetlenkedett . Tudtam , hogy nem éppen a türelméről híres .
-Oké , Oké . Mi lenne , ha lejönnél két napra ? Megkérdezem bátyámat , de biztos , hogy örülne neked . - mosolyogtam bele a telefonba . Ahogy Jonathant ismerem , dalolva fog igent mondani.
-Hát .. nem is tudom . Nem akarok zavarni , vagy ilyesmi . - habozott , de hallottam , hogy ezt Ő maga se gondolta komolyan .
-Ne viccelj . - nevettem fel . - Jonathan szerintem boldogan mondana igent . Figyelj , vissza hívlak fél óra múlva . Addig lezuhanyzok , és beszélek bátyámmal . Úgy jó lesz ? - keltem ki az ágyamból . Fél kézzel a telefont fogtam , a másikkal a gardróbból szórtam ki a ruhákat , amik nem tetszettek .
-Rendben . Addig én is beszélek ősökkel . Akkor fél óra múlva . - nyomta ki a telefont . Én is letettem , és a fürdőbe vágtattam , hogy gyorsan lezuhanyozzak , és utána beszélhessek bátyámmal . Bár , elég valószínű , hogy igent fog mondani .
-Jonathan . - siettem izgatottan a nappaliba . Meg is találtam . A tévé előtt terpeszkedett a kanapén , lábait a dohányzó asztalra rakta , két kezét pedig széttárva támasztotta a kanapé hátára.
-Na mi az ? Randid lesz ? - nevetett fel .
-Nem . - néztem rá csúnyán . Valoszínüleg Jacobra gondolt .
-Akkor ? - nézett kérdően .
-Hát .. - haraptam be alsó ajkam .
-Jaj . Mond már . - türelmetlenkedett , és lábait levette az asztalról .
-Szóval .. arra gondoltam , hogy nem lenne-e baj, ha itt aludni az egyik barátnőm két napig ? Nem zavarna , vagy ilyesmi . Nagyon kedves és ... -kezdtem mentegetőzni , de nevetve leintett .
-Nekem ugyan nem baj . És mond csak , csinos a barátnőd ? - húzogatta szemöldökét egy hatalmas vigyor kíséretében .
-Hahó . Öt évvel fiatalabb nálad . -horkantam fel .
-Hány éves ?
-Tizenhét .
-Akkor csak négyel . - javított ki .
-Akkor is fiatal hozzád . - forgattam meg szemeimet .
-Csak vicceltem . Nyugi már . Még a végén szívinfarktust kapsz itt nekem . - rémüldözött.
-Csak szeretnéd . -kacsintottam .Hátat fordítottam neki , és boldogan száguldottam vissza a szobámba . A mobilom gyorsan felkaptam , és bepötyögtem Sam telefonszámát.
-Na .. nem engedi , ugye ? - szólt bele a harmadik csengés után .
-Jesszus Samantha . Te aztán nagyon realista vagy .
-Nem baj . De mond már . Tűkön ülök .
-Mikor jössz ? - kérdeztem mosolyogva .
A válasz kép egy hatalmas dobhártya lyukasztó sikítást kaptam .
-Szóval neked is megengedik . - mosolyogtam , mikor már kellő kép lecsillapodott.
-Meg . El se hiszem . - örvendezett , és elképzeltem , ahogy éppen örömében ugrál .
-Akkor gyors össze pakolok . Értem jössz ?
-Persze . Egy óra , és ott vagyok . Szia . - nyomtam ki a mobilt . Fáradtan hanyatlottam az ágyba.
Kicsit még álmos voltam , gondoltam még egy kicsit pihenhetek .
-Ne lustálkodj . - dörmögte Jonathan , és lehuppant az ágyra .
-Miért ? Talán nem szabad ? - nyitottam ki szemeimet , és dühösen néztem rá . Néha annyira idegesítő tud lenni .
-De . De nem most .
-Miért ? Nekem most is jó . - méltatlankodtam .
-Az lehet . De tudtommal egy óra múlva jön barátnőd . Nem kéne neki megcsinálni a vendég szobát ? - kérdezte .
-Neve is van . És te honnan tudod , mikor jön ? - vontam fel a szemöldököm . Aztán megvilágosodtam .
-Te hallgatóztál . - ripakodtam rá .
-Én ? Miből gondolod ? - vágott ártatlan képet .
-Akkor mégis honnan tudod . Ha tévedek , javíts ki . - ültem fel .
-Na jó . Hallgatóztam . De csak egy egészen kicsit . - vallotta be . A fejét lehajtotta , és várta a szidalmazást .
-Oké . - húzódott gonosz vigyorra a szám . Édes lesz a bosszú .
-Jaj . Ugye nem egy újabb bosszú terven töröd a fejed ? - kérdezte rémülten . Nahát , nem is olyan hülye ez a Jonathan . A vigyorom egyre nagyobb lett .
-Uhh . Szerintem igen . A fenébe . Bármit csinálok , megbosszulod . - morogta idegesen , és kivágódott az ajtón , ami hangos csapódással jelezte , hogy elhagyta a szobát .
Közbe fejbe elkezdtem tervezni az én saját kis bosszúmat .
Mivel volt még fél órám , ezért a kiszórt ruhákat szépen vissza pakoltam a szekrénybe . Mikor végeztem , rémülten vettem észre , hogy már késésben is vagyok . Azonnal felhúztam egy cipőt , és felkaptam a slusszkulcsot.


Pár perc múlva már az erdő fáí suhantak el mellettem . Ránéztem az órámra .
-A fenébe . - szitkozódtam . Már fél órája ott kéne lennem .
Ezért Sam nagyon lefog hordani.-húztam a számat.
Még jobban a gázba tapostam , így már százhatvannal repesztettem Forks felé.Közbe magamba vagy száz imát elmondtam , hogy ne találkozzak Charlie egyik rendőrével . Szépen is nézne ki .
-Na végre . - hallottam meg Sam dühös hangját , amint az ajtóból ordibált , hogy halljam . Eltűnt az ajtóból , majd mikor vissza tért , egy hatalmas bőröndöt cibált maga után.
-Jézus . Hány évre jössz ? Tíz ? - nevettem fel erőlködő képe láttán .
-Ha lennél kedves , és segítenél , az nagyon megkönnyítené a helyzetem . - fújt mérgesen . Kipattantam , és elé siettem . Megfogtam a bőrönd másik végét , így már ketten rángattuk a kocsi felé .
-Uhh . Te szobát akarsz építeni , és ahhoz hoztad a téglákat ? - viccelődtem , mikor végre beültünk az autóba .
-Nem . Egy egész házhoz hoztam anyagot . -nevetett fel . Csodáltam , hogy ahhoz képest , hogy nemrég szakítottak a barátjával , milyen vidám . Remélem , hogy ez nem csak a látszat .
A negyed órás utat végig csacsogtuk . Közbe már azt is megbeszéltük , hogy Mikeot miként fogjuk megnyúzni , és bátyámat megviccelni .
-Megjö..-még be sem fejezhettem , Sam már kiugrott az autóból , és gyorsan kicibálta a csomagokat . Nevetve megcsóváltam a fejem , miközben én is kiszálltam .
-Bella , segítenél ? - nyöszörgött barátnőm .
-Várj , segítek . - jelent meg Jonathan . Sam már félig kivette a bőröndöt . A hang irányába kapta a fejét , s mikor meglátta bátyámat , elejtette a bőröndöt , ami sikeresen Sam lábára esett .
-Áu .. hogy az a . - kapott a lábához , és fájdalmasan felnyögött.
Rosszalló és egyben figyelmeztető pillantást küldtem bátyám felé , remélve , hogy vette a lapot .
-Hát ez mesés . -bosszankodott Sam .
-Nehezek a téglák ? - kuncogtam fel , és mellé siettem .
-Eléggé . - húzta a száját .
-Milyen téglák ? -jött oda Jonathan . Egy laza mozdulattal felkapta a "téglás" bőröndöt , és kíváncsian nézett ránk .
-Semmi . -legyintettem . Sam közben elengedte a lábát , és nyálcsorgatva vizslatta végig bátyámat . Jaj , ne már , hogy neki is tetszik .
Egymást csodálták , közben én figyeltem őket . Mindkettejükön látszott , hogy odáig vannak a másikért , meg vissza . Megköszörültem a torkom , mire mindketten vonakodva felém fordultak.
-Sam , Ő itt az én idióta bátyám , Jonathan . Idióta bátyám , Ő itt a dilis barátnőm , Sam . - mutattam be őket egymásnak . Úgy láttam , jót mulatnak a beceneveken , amit adtam nekik , legalábbis a másik beceneve tetszett nekik . A sajátjukról ez már nem mondható el .
-Szia . - motyogta félősen Sam .
-Üdv a csapatban . - kacsintott Jonathan .
-Na jó . Most bemegyünk , vagy esetleg még kint maradtok , és törölgetitek a másik csöpögő nyálát ? - kérdeztem csípőre tett kézzel .
-Nekem itt is jó . - kuncogott Jonathan .
-Na jó . Én ebből nem kérek . Majd gyertek . - azzal ott hagytam őket , és besiettem a nappaliba .
Szép volt Bella . A legjobb barátnődet , és a barátnődet sikeresen össze hoztad , akaratodon kívül .-dicsértem magam .
Lehuppantam a fotelbe , és bekapcsoltam a tévét . Két perc múlva hallottam , hogy végre rászánták magukat , és bejöttek .

A következő két óra abból állt , hogy kipakoltuk Samantha cuccait , és megmutattuk neki a házat . Teljesen bezsongott , és szinte már pattogott . Egész végig csak azt ecsetelte , hogy milyen helyes a bátyám , és hogy nagyon tetszik neki . Miután megelégeltem az áradozását .úgy döntöttem , hogy kicsit magára hagyom .
Kimentem a konyhába , és csináltam magamnak két szendvicset , mert már a ház is remegett a hasam korgása miatt . Sajnálatos módon bátyám csatlakozott hozzám . Eddig nem lett volna baj , de amikor elkezdte dicsérni barátnőmet , mérgesen fújtam egyet , és a szobámba trappoltam .
Na jó . Végülis négy év nem sok .
Nagyot sóhajtottam , és rászántam magam , hogy átmenjek barátnőmhöz , és rábeszéljem , hogy jöjjenek össze .
Több mint két órán át győzködtem , hogy igenis tetszik a bátyámnak . Két és fél óra múlva elhitte , és elégedetten mentem ki a szobából , hogy az idióta bátyámmal beszéljek . Őt is több mint két órámba tellett , mire meggyőztem , hogy igenis kölcsönös az érzésük .
A nap további részében hármasban beszélgettünk . Bátyámék a lehető legközelebb ültek egymáshoz , míg én a velük szembeni fotelből figyelhettem , ahogy egyre jobban összemelegednek . A beszélgetés felénél már inkább egymáshoz beszéltek , mint hozzám . Aztán hirtelen Jonathan arca közeledni kezdett Saméhez .
Egy pillanatra kinéztem az ablakon.Mire vissza kaptam a fejem feléjük , éppen egymás torkán dugták le a nyelvüket . Kicsit sem zavartatták magukat , hogy én is itt vagyok .
Egyre jobban belemelegedtek , mire halkan megköszörültem a torkomat egy mosolykíséretében . Azonnal szétrebbentek , és mosolyogva fordultak felém .
-Mondtál valamit ? - ölelte át boldogan Sam bátyámat . Olyan jó volt így látni őket . Nem is értem , miért nem akartam , hogy összejöjjenek .
-Az ég világon semmit . - vigyorogtam . Aztán folytatódott a beszélgetés .
-Sam , holnap ha jó idő lesz , lemegyünk a partra ? - fordultam felé.Reméltem,hogy igent mond.
-Hát .. -nézett habozva a mellette ülőre .
-Akkor te is jössz . - böktem bátyámra .
-Miért akarsz megint lemenni ? Szomjas vagy ?Vagy hiányzik Jacob ?-kérdezte nevetve bátyám.
-Egyik sem . Csak gondoltam úszhatnánk egyet . - rántottam meg a vállam .
-Ugyan miért lenne szomjas Bella ? És ki az a Jacob ? - kérdezte értetlenül , és kettőnk között kapkodta a szemét .
-Első nap Bella kicsit sokat ivott . Aztán tegnap bepasizott . - kuncogott rám nézve .
-Ez komoly ? És én erről miért nem tudok ? - háborodott fel barátnőm .

Megforgattam a szemeimet .
-Jonathan túloz . Nem pasiztam be , és nem ittam sokat . - tiltakoztam hevesen . Talán túl hevesen .
-Nem hiszem neked . - kuncogott barátnőm , és vissza fordult Jonathanhoz , aki szájon csókolta gyorsan . Sam elpirult , és lesütötte a szemét .
-Lassan ideje aludni . - ásítottam egyet . Sam helyeslően bólogatott . Beindultam a szobámba , otthagyva a turbékoló gerlepárt . Felkaptam a pizsamámat , aztán elbotorkáltam a fürdőig . A fáradtságtól már alig láttam . Miután lezuhanyoztam , vissza siettem a szobámba , és lehuppantam az ágyra . Fél óra múlva Sam jött be , talpig pizsamában .
-Akkor ahogy megbeszéltük ? - mosolyogtam cinkosan . Féltem , hogy meggondolta magát .
Legnagyobb megkönnyebbülésemre egy aprót bólintott , és neki is ott bujkált az a gonosz kis mosoly . Befeküdtem az ágyba , Sam pedig mellém .Az ébresztőt beállítottuk hajnali két órára , aztán lassan elaludtunk .
A telefonom halkan - épp hogy csak mi meghalljuk - ébreszteni kezdett . Megdörzsöltem a szemem , és felültem az ágyba . Sam nem kelt fel , csak átfordult a másik oldalára , így nekem háttal volt .
-Sam , kelj már fel . - rázogattam meg . Nem történt semmi , csak elkezdett fura cuppogós hangokat kiadni . Tovább próbálkoztam eredménytelenül . Hevesebben kezdtem rázni , mire megunta , és felém fordult . A szemei csukva voltak , de így is megtalált kezeivel , és aprót lökött rajtam . Mivel az ágy szélén guggoltam , azonnal elkezdtem zuhanni a padló felé .
Hangosan terültem szét mint egy béka . A hangra Sam ijedten felült , és körbe nézett . Mikor nem látott semmit , vissza feküdt .
-Sam . Kellj már fel . - mondtam kicsit hangosabban . Azonnal felpattantak szemei . Először megijedt , aztán mikor látta , hogy csak én vagyok , egy hatalmasat sóhajtott , és nyújtózkodott egyet .
-Kezdhetjük ? - pattant ki .
-Kezdhetjük . - adtam meg a parancs szót . Sam felhúzott egy rózsaszín bolyhos papucsot , és halkan kisétált . Én is felhúztam a papucsomat , és követtem . Beszaladtam a fürdőbe , és levettem a polcról egy tubus bontatlan fogkrémet . Mikor kiléptem a fürdőből , Sam ott feszített a pizsamájában , a kezében pedig a ketchup , és egy hosszú tollpihe , valamint tejszínhab .
Lassan osontunk a folyosón , majd benyitottunk a szobába . Közelebb lépkedtünk , és közbe figyeltünk rá , hogy fel ne keljen bátyám .
Azonnal akcióba lendültünk . Pont jó pózban feküdt ahhoz , hogy a tervünk kivitelezhető legyen . Sam oda sétált , és a kezére halkan tejszínhabot nyomott . Nem volt nehéz , mivel a kezét lelógatta az ágyról , tenyérrel felfelé . A ketchupot a meztelen felsőtestére nyomtuk . Kuncogva lecsavartam a fogkrém tetejét , és Jonathan arcához emeltem . Lassan kezdtem nyomni rá . Szemüveget rajzoltam a fogkrémmel , Sam pedig bajuszt a ketchuppal . A tejszínhabból még pont maradt annyi , hogy egy kisebb adagot nyomjak a homlokára .
Jonathan hangosan horkolni kezdett , mire egy halk kuncogás kicsúszott a számon . Miután "kidíszítettük" , Sam a tollpihét az arcához helyezte , és lassan végíg húzta kétszer az arcán . Jonathan az orrát kezdte ráncolni , és a kezével megvakarta az arcát . Mivel csupa tejszínhab volt , a fél arca olyan lett . Halkan nevetve elővettük a mobilt , és minden szemszögből lefényképeztük . Miután végeztünk , gyorsan össze szedtük a hozzávalókat , majd kisomfordáltunk a szobából . Mikor becsuktuk magunk után az ajtót , a szánkra tapasztottuk a kezünket , és kacagásba törtünk ki . Gyorsan mindent visszatettünk a helyére , és elmentünk a saját szobánkba aludni .
Másnap valami ordításra ébredtem .
Komolyan mondom , itt nincs olyan , hogy az ember arra ébredne , hogy kipihente magát .
-BELLAAAAA - ordított Jonathan . Szóval felébredt . Halkan kuncogtam , közbe pedig kényelmesen visszafészkeltem magam az ágyba , és nyakig betakaróztam .
Hirtelen olyan érzésem volt , mintha nem lennék egyedül . Kinyitottam a szemeimet , és megfordultam az ágyban . Pislognom kellet , a hirtelen jött fény miatt . Aztán kitisztult a látásom , és nevetésben törtem ki . Jonathan ott tornyosult előttem , teljesen beborítva ketchuppal , tejszínhabbal , és fogkrémmel .
Dühösen méregetett , és karba fonta kezeit . Ettől csak hangosabban kezdtem nevetni . Aztán Jonathan gonosz mosolyra húzta az arcát , és gyorsan lehajolt az ágyamhoz . Mikor felegyenesedett , egy hatalmas vödör volt a kezében .
-Jonathan , ne mert .. - tiltakoztam , és hátra felé kezdtem araszolni . Sajnos befejezni sem tudtam , mert megkaptam a reggeli hideg zuhanyomat . A kezeimet előre kaptam , mintha ettől a vizet megállíthatnám . A víz akkora erővel zúdult rám , hogy leestem az ágyról , és nagyot koppant a könyököm .
Jonathan fulldokolva csapkodta a térdét , miközben másik kezével a hasát fogta .
-Marha vicces . - kanalaztam fel magam a padlóról .
Ekkor Sam nyitott be az ajtón . Álmos arca láttán most kelt csak fel . Mikor meglátott engem csurom vizesen a padlón elterülve , és Jonathant , amint maszatosan csapkodja térdét a nevetéstől , belőle is kirobbant a kacagás .
-Ha-ha . Ő miért nem kapott ? Miért csak én ? - böktem Sam felé .
-Mert nem Ő csinálta . - magyarázta .
-Ó , dehogynem . Ő volt a segédtársam . -jelent meg egy gonosz mosoly a számon , aztán felkeltem . Remek , ez már a második , hogy egy vödör vízzel nyakon önt .
-Igen ? Szóval te is benne voltál ? - mosolygott , és Sam felé fordult . Néhány szúrós pillantást kaptam , hogy beköptem . Jonathan incselkedve indult el Sam felé .
-De ő találta ki . - mutatott rám . Komolyan , mint az oviban .
-De te segítettél .. - lépkedett hozzá közelebb . Sam úgy távolodott , ahogy Ő közeledett .
-De .. én .. mármint Ő . - hebegett össze vissza . Ezen nevetnem kellett . Aztán Sam lelécelt , bátyám meg utána futott , otthagyva engem vizesen , és dühösen .
-Jonathan . - üvöltöttem utána . -Ez a második pizsamám , amit tönkre teszel . Sokba fog ez neked kerülni .
-Nem baj . Kifizetem . - jött a szemtelen válasz .
Mérges fújtam , és a fürdőbe mentem . Lehámoztam magamról a pizsamát , és fájó szívvel mondtam tőle búcsut , tudván , hogy csak kézzel mosható.
Gyorsan letusoltam , és felöltöztem . Mikor kiértem a konyhába , Jonathan ott enyelgett Sammel . Még fura látvány , de idővel biztos megszokom . Olyan aranyosak voltak együtt .
Leültem az asztalhoz , velük szembe .
-Mi a reggeli ? - kérdeztem nyájasan .
-Nem tudom . Szolgáld ki magad . - intett a hűtő felé rám sem nézve .
-Ez ám a vendégszeretet . Először nyakon öntesz , aztán meg éheztetsz . - kuncogtam , és a hűtőhöz léptem . Kihalásztam a tejet , és előkerítettem a müzlit .
Két perc múlva már az asztalnál rágcsáltam a ropogós müzlit . Sajnos ismét páholyból nézhettem , hogy ezek ketten a másik fogorvosának a munkáját méregetek nyelvvel . Gyorsan megettem , és a mosogatóba tettem a tányért .
-Figyeljetek csak , én lemegyek a partra sétálni . Nem baj ? Szerintem ellesztek . - mosolyogtam rájuk .
-Menny csak . -mondták egyszerre .
-Majd jövök . Sziasztok . - azzal kiléptem a konyhából , és a bejárat felé szlalomoztam . Gyorsan feltéptem az ajtót . Megcsapott a kellemes hűs levegő . Mélyeket szívtam belőle , miközben elindultam a part felé .
Még fél órája se sétáltam , amikor halk lépteket hallottam . Hátra fordultam ijedten , és egy vigyorgó Jacobbal találtam szembe magam .
-Szia Bella . - ölelt meg . Olyan erősen kapott hatalmas karjaiba , hogy azt hittem , ketté törik a gerincem .
-Szia Jake . - fuldokoltam .
-Na mi az ? Mit csinálsz te ilyenkor egyedül ? - kérdezte , mikor végre letett .
-Sétálok . És te ?
-Én is . Sétálunk együtt ? - kérdezte , és a kezét nyújtotta . Az alsó ajkamba haraptam , és méregettem Jake kezét . Most akkor mit mondjak ? Szívesen sétálnék vele .De lehet , hogy félre érti , és ami azt illeti , az is lehet , hogy én is félre értem .
-Sétáljunk . -helyeztem kezemet az övébe . Jake mosolygott egy aprót , és elkezdett húzni maga után .
-Na mesélj . Kordában tartod a testvéremet .
Felhorkantam .
-Mi az ? - nézett rám értetlenül .
-Nem kell nekem kordába tartanom . Azt elintézi helyettem Sam .
-Ki az a Sam ? - biccentette félre a fejét .
-A barátnőm . Ide jött két napra , de sajnos azonnal egymásba szerettek . - világosítottam fel Jake-t.
Össze vonta a szemöldökét , és látszott , hogy valamin nagyon töri a fejét .
-És mond csak , hogy érted , hogy azonnal ? Első látásra ? -puhatolózott tovább .
-Aha . Fura volt . Nagyon fura .
-Értem . -hümmögött Jake .
-De ez az Ő dolguk . Mesélj , veled mi van ?
-Szokásos . - tért vissza jókedve .
-Nénikémmel mi van ? Él még ? - kérdeztem mosolyogva .
-Él és virul . - nevetett fel .
-Miért ilyen forró a kezed ? - csúszott ki a számon gondolkodás nélkül .
Olyan fura . Jonathannak is pont ilyen forró . Én nem értem , hogy lehet .
Talán mert testvérek?
-Nem meleg , csak te érzed annak . - magyarázkodott vonakodva . Láttam rajta , hogy hazudik , de jobbnak véltem nem feszegetni ezt a témát .
-Lehet .

Jakel órák óta sétáltunk a parton összekulcsolt kézzel . És egyáltalán nem volt ellenemre a dolog . Sőt , ami azt illeti , kifejezetten tetszett a dolog . Rengeteget beszélgettünk , minden lényegtelen dologról . Annyira szerettem vele lenni . A közelsége megnyugtatott . Elég fura érzés . Olyan mint a .. mint .. mintha szerelmes lennék . Mi ? Ez most komoly ? Most komolyan ilyen hülyeségeket töröd az agyad Bella . Jaj . Egyre bolondabb leszek . Nem létezik , hogy én szerelmes vagyok belé . Hisz csak barátok vagyunk . Ő is csak úgy tekint rám .
Ez teljesen biztos.Vagy tévedek ?
-Bella , figyelsz te rám ? - integetett Jake a szemeim előtt idegesen . Megráztam a fejem .
-Persze .
-Akkor ? Meg tennéd , hogy válaszolsz ? - kérdezte feszülten . A fenébe , mi is volt a kérdés ?
-Mit is mondtál ? - zavarodtam össze .
-Épp most vallottam be , hogy többet érzek irántad , mint puszta barátság . - motyogta zavarba .
Megdermedtem . Most akkor .. most akkor szeret ? Jól értettem ? Nem , biztos csak rosszul hallottam . De azt kötve hiszem . Hisz alig vagyunk húsz centinél messzebb egymástól .
Magam elé meredtem, és gondolkodtam .
Aztán minden olyan gyorsan történt . Jake a számra tapasztotta ajkait , és lágyan csókolni kezdett . Reflex szerűen hunytam le szemeimet , de a döbbenettől még visszacsókolni is elfelejtettem . Jake feladta , hogy vissza csókolok még ebben az életben , ezért kezdett távolodni. Ekkor észbe kaptam , és lábujj hegyre állva a nyaka köré kulcsoltam kezeimet . Vissza csókoltam , mire Jake belemosolygott a csókunkba .
A szívem vadul döngette a bordáimat . Testem nekifeszült Jacobénak . Mikor már nem kaptunk levegőt , kénytelenek voltunk szétválni .
Zihálva kapkodtam a levegőt .
-Szeretlek ! - mondta lágyan Jake , és hogy nyomatékosítsa a szavait , egy apró puszit adott számra .
-Én is szeretlek . - suttogtam . A zihálástól nem igen kaptam levegőt . A mellkasára hajtottam a fejem , és nyugtatgattam a szívemet .
Jake teste most is - mind mindig - tűz forró volt .
-Jake , szerintem orvoshoz kéne menned . - aggodalmaskodtam .
-Hát kösz . És miért is ? - húzódott távolabb , de csak hogy puszit tudjon adni .
-Szerintem lázas vagy . Nagyon meleg a tested .
-Nem vagyok lázas ...
-Akkor ?
-Nem mondhatom el . - hajtotta le a fejét .
Mi az , hogy nem mondhatja el ? Az előbb szerelmet vallott itt nekem , most meg titkolózik .
-És mégis miért nem ? - fakadtam ki .
-Ezt kérdezd a bátyádtól .
-Szóval ő tudja , de én nem tudhatom ? - szakítottam ki magam ölelő karjaiból .
-Bella , ne csináld . Én .. tényleg nem mondhatom el . - szabadkozott .
-Hát jó . Szia . - indultam vissza felé . Ekkor Jake a karomnál fogva vissza rántott .
-Tényleg tudni akarod ? - sóhajtott fel .
-Igen . - rágcsáltam az ajkaimat .
-Olyan makacs vagy . - lendített egyet a kezével .
-Tudom . - mosolyogtam .
-Hát akkor gyere . - húzott az erdő fele .
Nem értettem , mi köze van az erdőnek Jake meleg teste miatt , de végülis szó nélkül követtem.
Mikor már az erdő sűrűjébe értünk , elengedte a kezem , és tovább lépkedett . Én álltó helybe lecövkeltem . Tíz máter után megállt , és szembe fordult vele . A kezein remegés futott végig , majd az egész teste remegni kezdett .
Aztán minden olyan gyorsan történt . Jacob helyén hirtelen egy hatalmas rozsdaszínű farkas volt . Mindez olyan gyorsan történt , hogy ha pislogok , akkor lemaradok róla .
Nem tudom mit olvasott le az arcomról , de Jake , azaz a farkas lehajtotta a fejét , füleit pedig hátra húzta .
Szemmel láthatólag arra várt , hogy mondjak valamit . Kinyitottam a számat , de a sokktól hang nem jött ki rajta . Kővé dermedtem . Ott álltam vele szembe , és csak figyeltem . Gyönyörű volt . Hatalmas , és gyönyörű . Nem éreztem félelmet , pedig lehet , hogy az lett volna a helyén való érzés . Közelebb léptem , de Jacob velem együtt hátrált egy lépést .
-Jake . - suttogtam , mikor megtaláltam a hangom . Felemelte a fejét , és hatalmas fekete szemeit rám szegezte . Lassan lépkedtem felé . Mikor oda értem , remegő kézzel túrtam bele vastag bundájába . Nem bántott .
-Jaj , Jake . - suttogtam megtörten , és hirtelen ötlettől vezérelve átöleltem a nyakát , és a puha bundájába fúrtam arcomat .

2010. augusztus 25., szerda

2.fejezet



Másnap amikor kinyitottam a szemem , szörnyen fájt minden porcikám . A fejem hasogatott , azt hittem , hogy szét esik .
Az ágyba feküdtem , és a takaróba bugyolálva próbáltam meg felidézni a tegnap történteket a parton , de be kell , hogy valljam , nem sok mindenre emlékeztem . Akár hogy is próbáltam , nem ment . Nagyából emlékszem , hogy bosszút álltam Jonathanon , amiért reggel egy vödör vízzel ébresztett . Aztán már csak arra , hogy Embry és a többiek folyamatosan nyomták a dobozos söröket a kezembe , én pedig tiltakozás nélkül ittam egyiket a másik után .
Halk kopogtatást hallottam az ajtón .
-Szabad . -nyögtem fájdalmasan , aztán felültem az ágyon . Jonathan dugta be a fejét az ajtón .
-Látom fel keltál . Nem fáj a fejed ? - jött az ágyam széléhez .
El gondolkodtam egy pillanatig , hogy érdemes-e hazudnom .
-Ami azt illeti , majd szét esik . - motyogtam lesütött szemmel . Fogalmam sincs , hogy mi történt tegnap , de remélem semmi olyat nem csináltam , amiért most szégyelnem kéne magam .
-Nem csodálom . Tegnap úgy berúgtál , hogy járni sem tudtál . Nekem kellett haza hoznom .-nevetett fel .
Az arcom bizseregni kezdett , és éreztem , ahogy a hajam tövéig elpirulok . Jonathan megköszörülte a torkát .
-Kérsz egy fájdalom csillapítót ? - törte meg a csendet .
-Igen . De először el megyek lezuhanyozni .
Ki pattantam az ágyból , de egy pillanatra megszédültem .
-Tulajdon képen mennyit is ittam ? -sétáltam el mellette , és a gardróbhoz lépve kihalásztam egy pamut nadrágot , mellé egy rövid ujjú felsőt .
-Szerintem jobb , ha nem tudod . - vigyorgott . Felhorkantam , és ott hagytam a szobába .
-Jut eszembe , Charlie telefonált . - kiabált utánam . Azonnal hátra fordultam .
-Miért ? - vontam fel a szemöldököm .
-Azt kérdezte , mikor óhajtasz haza menni . Mivel még aludtál , gondoltam nem keltelek fel . Meg mondtam neki , hogy majd szólok , hogy hívd vissza .
-Aha . Hát nem is tudom , hogy haza akarok-e menni . - néztem a padlót.
-Hé ,Bells . Nyugodtan maradhatsz , ameddig csak szeretnél . - szólt kedvesen . Felnéztem rá , és rám kacsintott . Kuncogtam egyet , és besiettem a fürdőbe .
-Úr isten . -sikkantottam fel , amikor a tükörbe néztem .
-Valami baj van ? - kopogott az ajtó előtt Jonathan .
-Semmi . -szóltam ki.
A hajam tiszta torzon borz volt . A szemeim tiszta karikásak voltak . Az arcom nyúzott volt , és beesett .
-Nem tesz jót a pia . - morogtam az orrom alatt , közbe megfogadtam , hogy soha többet nem iszok .
Ledobtam magamról a bikini felsőmet ,- amit tegnap óta nem vettem le-és a rövid gatyát . A zuhany alá léptem , jó hosszú ideg folyattam a vizet . A hajamból kidörzsöltem a homokot , mivel tele volt . Csak úgy bűzlött a sós víz szagtól .
-Lefolytál a lefolyón ? - dörömbölt Jonathan .
-Mindjárt megyek . - azonnal kimásztam a kellemes zuhany alól , majd felkapkodtam magamra a ruhát . Igaz , utáltam a pamut ruhákat , de itthonra tökéletesen megteszi . Megszárítottam a hajam , és fogat mostam .
Felfrissülve léptem ki a folyosóra , ahol Jonathan ingerülten várt .
-Nahát , már azt hittem , ma ki se jössz onnan . - gúnyolódott . Nyelvet öltöttem rá , majd vissza siettem a szobámba . Az éjjeli szekrényemről lekaptam a mobilom , és tárcsáztam Charlie számát .
-Igen ? -szólt bele rekedtes hangon .
-Szia apu . Én vagyok .
-Szia Bells . Mikor jössz haza ? - kérdezte azonnal .
-Hát nem tudom . Jól érzem itt magam .
-Elhiszem . De hamarosan kezdődik a suli .
-Tudom .-sóhajtottam bele a telefonba .
-Na szóval ? Mikor jössz haza ?
-Figyelj , maradok még egy hetet . Jó ?
-Hát nem is tudom ..
-Jonathan nem bánja . - vágtam a szavába .
-Rendben de..
-Bocsi , most mennem kell . Szia . - nyomtam ki a telefont , mielőtt tiltakozhatott volna .
Kimentem a konyhába , út közben pedig ledobtam a telefonomat az ágyra .
-Na mit mondott a bácsikám ? - kérdezte a kanapén elterülő bátyám .
-Nem sokat ..
-Ahha . Meddig maradsz ? - fordult felém kíváncsian .
-Talán zavarok ? -kérdeztem sértett hangon .
-Dehogy is . Addig sem unatkozok , amíg itt vagy . De azért kíváncsi vagyok .-vonta meg a vállát.
-Egy hétig .. ha nem baj .
-Persze , hogy nem . - csapta össze a tenyerét , és követett a konyhába . Ki vettem a hütöből a tejet , és a polcról lekaptam egy müzlis tálat . A tejet bele öntöttem , és rá a ropogós müzlit . Leültem az asztalhoz , és rágcsálni kezdtem a müzlit a tejből .
-Fáj még a fejed ? - kérdezte két rágás között Jonathan .
-Nem annyira . - kaptam be egy újabb kanállal a reggelimből . Jonathan valami szendvicsen nyámnyogott .
-Mit csinálunk ma ?
-Mit szeretnél ? -kérdezte rám sem nézve .
-Nem is tudom .. - gondolkodtam el . A továbbiakban nem beszélgettünk . Mind ketten csendbe fogyasztottuk a reggelit . Én az ablakon bámészkodtam ki felé . Tegnap elég bunkó voltam Jacobbal . Igazából , nem is tudom miért . Gyerek korom óta ismerem , hisz az ő apja , Jonathan-é is . Jonathan 5 évvel volt öregebb , mint Jacob . Fél testvérek voltak . Billy - az apjuk - Jonathan anyával járt 4 évig . Aztán ott hagyta , és össze költözött Jacob anyukájával . Aztán meg született Jonathan . Mivel a nénikém nem akarta Billynek megmondani , egyedül kezdte nevelni Jonathant . Öt év múlva meg született Jacob , de sajnos anyukája bele halt a szülésbe . Így Billy bánatában felkereste a nénikémet . Meg tudta , hogy van még egy gyereke , és meg kérte a kezét . Jacob és Jonathan úgy nőtt fel , mint a vér szerinti testvérek , a nénikém pedig ugyan úgy szerette őket .
Jacobbal egy idősek voltunk, Jonathan pedig öt évvel volt öregebb , mint én .
-Hahó , föld hívja Bellát . Bella , jelentkezz . - integetett szemem előtt Jonathan .
-Tessék ? - fordultam felé .
-Elbambultál . -kuncogott . Le néztem a tányéromra , ami már üres volt . A mosogatóba raktam . Majd el mosogatok , ha unatkozok .
Kopogást hallottam az ajtón .
-Majd én ki nyitom . - állt fel Jonathan . Az ajtóhoz lépkedett , és feltépte az ajtót .
-Szia bratyó . -köszönt a bátyám . Tehát az ajtóban nem lehet más , mint Jacob .
-Szia . Bella itt van ? - jött beljebb . Körbe nézett , majd mikor meg látott , rám mosolygott .
-Szia Jacob . - köszöntem mosolyogva .
-Szia . Látom , Jonathan épségbe haza hozott . - nevetett fel .
Elpirultam , és zavaromba elfordítottam a fejem .
-Hát jó , magatokra hagylak . - törte meg a csendet Jonathan , és kisétált az ajtón . Jacob a nappali felé indult , de vissza fordult , hogy kövessem . Nagyot sóhajtottam , és leültem vele szembe .
-Figyelj .. én sajnálom hogy tegnap olyan ..
-Semmi baj . - vágott a szavamba .
-Nem rád voltam mérges , hanem Jonathanra . -folytattam.
-Tudom . Csak rajtam töltötted ki . - kuncogott .
-Valami olyasmi . - morogtam az orrom alatt .
-Nincs kedved sétálni a parton ? - kérdezte mosolyogva . Be kellett , hogy valljam , Jacob igazán helyes srác volt .
-Hát én nem is tudom .. - haboztam .
-Na ne csináld már . Jó lesz . - kacsintott , majd fel húzott a kanapéról , és ki felé kezdett tolni .
-Várj . - torpantam meg .
-Mire ? - kérdezte nevetve .
-Át kell öltöznöm ..
-Dehogy kell . Jó vagy így .-tuszkolt az ajtó felé . Határozottan meg álltam , és mérgesen néztem rá . Így még sem mehetek ki .
-Siess . - sóhajtott megadóan . Vissza sétált , és le ült a kanapéra , a lábát pedig a dohányzó asztalra tette . Be kapcsolta a tv-t , és felém fordult .
-Még mindig itt vagy ? - vigyorgott a képembe .
Megráztam a fejem , és elsiettem a szobámba . Izgatottan kezdtem keresgélni valamit . Ki néztem az ablakon , hogy az idő járáshoz megfelelően öltözzek fel . Oda kint ugyan úszott néhány bárány felhő az égen , de kimondottan jó idő volt .
Egy comb középig érő farmer nadrágot vettem fel , és egy nyakba kötős csillogó fekete polót . Alá pedig húztam egy bikini felsőt , arra az esetre , ha úszni támad kedvünk . Egy fekete strand papucsot kikaptam még gyorsan a szekrényből , majd berobbantam a fürdőbe .
Egy copfba fogtam össze hosszú barna fürtjeimet , és egy kis sminket tettem fel , hogy a karikák a szemem alatt eltűnjenek .
-Mehetünk . - táncoltam vissza a nappaliba . Jacob felém fordította a fejét , és jól végig mért a fejem búbjától egészen a lábujjaimig . Nagyot nyelt , aztán megrázta a fejét .
-Mi van ? - kérdeztem zavaromban .
-Csinos vagy . - jegyezte meg . Elpirultam , és kisétáltam az ajtón . Jacob a sarkamban loholt , mint egy pincsi kutya .
-Hát ti hova mentek fiatalok ? - kérdezte Jonathan , aki épp befele indult .
-Sétálni a partra . - válaszolt Jacob . Jonathan vigyorogva rám kacsintott , és mielőtt még szólhattam volna bármit is , be sietett a házba .
-Hát akkor mennyünk . - szólt Jacob .
Egymás mellett haladtunk a parton . A papucsomat a kezembe hordtam , mert folyton vagy a kavics , vagy pedig a homok ment bele . Rengeteget beszélgettünk . Mesélt a suliról , és a barátairól . Mivel elég régen találkoztunk , elég ritkán voltak kínos csendek . Jacobbal az idő repült . Bőven öt óra fele járt , mikor Jacob a víz felé kezdett húzni , hogy ússzunk egyet .
-Hát én nem is tudom . Elég hűvös van már . - haboztam . Az idő nem volt éppen hideg , de melegnek sem mondhattam volna . A szél nem fújt , de a napot eltakarták a vastag felhők .
-Ilyenkor jó a víz . Kellemesen meleg . - győzködött tovább . Egy pillanatig haboztam . Jobb lesz , ha igent mondok , vagy képes , és becipel a vízbe , ha nem megyek önszántamból . Még jó , hogy húztam bikinit .
-Rendben . - adtam meg magam . Egy sziklához sétáltam , és elbújtam , hogy Jacob ne lássa , amint lekapom magamról a felsőt , és a nadrágot. Sajnos törölközőt nem hoztam . Meg fogok fagyni , ha kijöttünk a vízből . Ráadásul innen nem öt perc a séta hazáig . Nagyot sóhajtottam , és kiléptem a szikla takarása mögül . A ruháimat és a papucsomat a szikla tövébe dobtam . Jacobon is már csak egy nadrág volt , a pólója pedig a földön hevert a lába mellett , így felfedve izmos felső testét .
Vissza sétáltam hozzá , közben végig engem nézett , és szinte már a nyálát csorgatta .
-Tudsz úszni ? - kérdezte vigyorogva . Ilyen hülye kérdést .
-És te ? - kérdeztem válasz helyett .
-Én kérdeztem előbb . - mondta pimaszul .
-Igen , tudok úszni . Na és te tudsz .. - kérdeztem volna , de akkor ugyan úgy mint tegnap Jonathan a vállára kapott , és a vízbe futott velem .
-Jacob , ne dobj bele . Hideg lesz elsőnek .. -kezdtem tiltakozni , de a végét nem tudtam befejezni , mert a hideg habok közé dobott . Azonnal a felszínre kapálóztam , és mérgesen meredtem Jacobra .
-A fenébe is ! Ezt még meg bánod . - morogtam majd felé vettem az irányt .
-Hú de félek . - mondta , de azért hátrált pár lépést befelé . Így a víz már a mellemig ért , mikor Jacob inkább bal oldalra kezdett úszkálni . Dühösen követtem , és tervezgettem a bosszút . Nyilván való volt , hogy nem tudom fel emelni , és bedobni a vízbe . Ezért inkább azt a variációt választottam , ha egyszer a kezeim közé kaparintom , le nyomom a vízbe , és a nyakába ülök , hogy ott is tartsam egy darabig . Persze nem sokáig , elvégre meg fulladna . Hirtelen lebukott a víz alá , és nem jött fel . Hátrálni kezdtem lassan kifelé , mert éreztem , hogy ebből semmi jó nem fog kisülni .
-Jacob , ne hülyéskedj . Gyere fel . - dühöngtem . Nem történt semmi , ezért fenyegetőzni kezdtem .
-Ha nem jössz fel most azonnal , akkor haza megyek . - próbáltam erélyesebben fellépni , de nem ment . Hirtelen kezeket éreztem a derekamon . Egy aprót ugrottam , és a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett verni . Jacob felemelt .
-Tegyél le . Hallod ? Tegyél már le . - kapálóztam eszeveszettül .
-Te akartad , hogy jöjjek fel . - vigyorgott .
-Igen , de nem azt , hogy dobj bele a vízbe . - füstölögtem még mindig kapálózva .
-Most pedig tegyél le . - hagytam abba a kapálózást, mert nem volt sok értelme .
-Oké , oké . - sóhajtott szomorúan . Már épp kezdtem megsajnálni , hogy megint bunkó voltam vele , amikor elhajított a vízbe .
-Ó , hogy az a .. - szitkozódtam , amikor ismét a felszínen voltam .
-Te akartad . - mondta ártatlan arccal .
-Ezt még meg bánod Jacob Black . - felé iramodtam , dühösen lépkedve . Jacob csak nevetett . Mikor oda értem , a vállaira raktam kezeimet , és ráugrottam . Teljes test súlyomat rá helyeztem , mire lebukott a víz alá . Buborékok jöttek fel a víz alól , én pedig diadal ittasan ültem a nyakába , hogy maradjon még ott ahol van . Ám nem számoltam azzal , hogy simán fel tud emelni , így amikor emelkedni kezdett alattam , kapaszkodni akartam valamibe , de csak a fejébe tudtam , így eltakarva a szemét .
-Nem látok semmit . - imbolygott a vízbe .
-Jacob , Jacob nehogy el ess . - kiabáltam , és le akartam mászni a nyakából . Még mindig kapaszkodtam , így nem látott semmit , és meg indult kifelé . Ám ekkor megbotlott valamibe , és mind a ketten bele csobbantunk a vízbe . Lecsúsztam a válláról , és magával rántottam Jacobot is . Mindketten ficánkolni kezdtünk , és a másikat kerestük a víz alatt . Jacob felúszott , így én is követtem a felszínre . Boldogan nevetett , közbe pedig a térdét csapkodta . Bármennyire szerettem volna mérges lenni rá , hogy kinevetett , nem ment . Vele együtt nevettem .
Ezután tényleg bementünk úszni . A víz olyan kellemes volt , hogy nem szívesen indultam ki a partra . De sajnos muszáj volt , mert sötétedett , és már elég régóta eljöttünk otthonról .
Ki érve a vízből remegni kezdtem , mert igen hűvös volt a levegő a vízhez képest . A ruhámért futottam , de felvenni nem tudtam , mert csurom víz voltam , és nem akartam , hogy a sós víz kimarja a színüket.
Fog vacogva ballagtam vissza Jacobhoz , aki a pólóját a vállára dobta.
-Fázol ? - kérdezte az egyértelmű dolgot .
-Aha . - mondtam .
A karomat kezdte dörzsölgetni . Jacob meglepően meleg volt . Hirtelen a csupasz mellkasához bújtam , és ott vacogtam tovább . Kissé meg hökkent , de vissza ölelt , és dörzsölgette a karomat és a hátamat , hogy felmelegítsen . Percekig ölelkeztünk , mikor már felmelegedtem , és a remegésem is abba maradt . Jacob a karjait a derekam köré kulcsolta . Össze ölelkezve álltunk , és néztük a naplementét . Olyan jó volt Jacob karjaiba lenni . Kicsit elhúzódtam , hogy a szemébe tudjak nézni . Ő is engem figyelt .
-Jacob én .. - suttogtam , de ekkor váratlan dolog történt . Az arcával közeledni kezdett felém , és szorosabban húzott magához a derekamnál fogva . Az arca már csak centikre volt az enyémtől , édes lehelete pedig súrolta az arcomat . Aztán közelebb hajolt , és ajkait az enyémekre tapasztotta . Először lágyan kezdett csókolni , aztán egyre követelőzőbb lett . A kezével a gerincem mentén simogatott , és jóleső borzongás futott végig rajtam . A kezem a nyaka köré fontam , és lábujj hegyre álltam hogy jobban fel érjem . Szorosabban bújtam hozzá , pedig azt hittem , hogy ez lehetetlen . Nyelvünk örült táncba kezdett , és egyre jobban bele éltük magunkat . Zihálva kapkodtam a levegőt , aztán ajkaink elváltak . Kapkodtuk a levegőt , és csendben álltunk még mindig ölelkezve .
-Bella , én annyira sajnálom .. - mentegetőzött .
-Semmi baj . Én .. nem haragszom . - motyogtam . Nem szívesen , de kibújtam Jacob öleléséből , és felkaptam a cuccaimat . Futó lépésbe indultam haza , Jacobot pedig a parton hagyva .
Úr isten Bella , elment az eszed ? Két énem vitába szállt , és teljes káosz és zűr- zavar volt oda bent . Egyik felem semmi rosszat nem talált abban , hogy vissza csókoltam , míg a másik ordibált , hogy igenis van. Hisz Jacob Jonathan fél testvére . Igaz , nekem egyáltalán nem rokonom , de még is elég kínos , hogy a bátyám fél testvérével csókolóztam . És egyáltalán nem volt rossz . Annyira jó érzés volt .
Bella , hagyd abba . Mégis mi a fenét képzelsz ? Hisz az unoka testvéred fél testvére . Ezt nem szabad .
Jaj . Dehogynem . Hisz tetszik . Semmi rosszat nem tettél .
-A fenébe is . - szóltam rá saját magamra , majd a homokba rúgtam . Idő közben már besötétedett . Gyorsabb tempóra váltottam , és próbáltam nem a csókra gondolni , de nem igazán ment .
Mikor meg láttam Jonathan házából kiszűrődő tv-nek a fényét , megtorpantam egy pillanatra . Mély levegőt vettem , és az arcomra halvány mosolyt erőltettem . Lassan megindultam , és halkan kinyitottam az ajtót , hátha Jonathan alszik . Lábujj hegyen kezdtem a szobám felé osonni , közben úgy éreztem magam , mint egy betörő .
Pont mikor a szobám ajtaja elé értem , a villany felkapcsolódott , és pislognom kellett párat a hirtelen jött világosságtól .
-Hova , hova ilyen sietősen ? -kérdezte Jonathan . Lemondóan sóhajtottam , és felé fordultam .
-Aludni készültem , fáradt vagyok . - válaszoltam , és ásítottam egy nagyot , hogy hihetőbb legyen . Igazából tényleg álmos voltam , de nem hiszem , hogy el tudok majd aludni az éjjel .
-Nem is eszel ? Anyu küldött neked vacsorát , mivel én gyors kaján kívül mást nem nagyon szoktam enni .
-De . De utána már tényleg megyek aludni . - elindultam a konyha felé , és a hasam egy hatalmasat korgott . Elég éhes voltam , mivel utoljára reggel ettem .
-Na és , jól érezted magad ? - vigyorgott , miközben leültem az asztalhoz , egy adag sült krumplival , és sült hússal .
-Ahha . Úsztunk is . - adtam a tömör választ , és akaratlanul is elmosolyodtam , amikor vissza gondoltam az úszásunkra . Mohón kezdtem falni a sült húst , Jonathan pedig csak figyelte .
-Te nem eszel ? - kérdeztem két falat között .
-Már ettem . Éhes voltam , és nem tudtam mikor jössz haza .. - magyarázkodott .
-Semmi baj . - nyugtattam meg , mielőtt még bűntudata lenne , hogy nem várt meg . A villámra felszúrtam egy hasáb burgonyát , mikor halkan kopogtattak . Nagyot nyeltem , mivel volt egy sejtésem , hogy ki lehet az .
-Megyek . - kiabált ki , és feltápászkodott . Azonnal elment az étvágyam , és a szívem a torkomban dobogott . A tányért a mosogatóba tettem , és gyorsan ittam egy pohár vizet .
-Szia Jonathan . Bella már alszik ? - hallottam Jacob hangját .
-Szia , nem . Gyere csak be . - válaszolt Jonathan . Én a pokol bugyraiba kívántam Jonathant . Hogy engedheti be ? Nem mondtam , hogy beszélni szeretnék Jacobbal .
Aztán eszembe jutott , hogy Jonathan még nem is tud az én szégyentelen viselkedésemről . Az ajtó halkan csukódott , aztán lépteket hallottam .
-Magatokra hagylak . - mosolygott Jonathan , aztán eltűnt a szobájába . Nagyot nyeltem , és Jacob felé fordultam .
Arca kifürkészhetetlen volt . Nem nézet rám , helyette a padlót fixírozta.
Percekig bámultam Őt , majd én is elfordítottam a fejem , és a nappalit kezdtem kémlelni .
Jacob egy hatalmasat sóhajtott , aztán bele kezdett a mondandójába .
-Figyelj , Bella . Én baromira sajnálom ,hogy ..-itt elcsuklott a hangja , és akaratlanul is vissza fordultam felé , és rá emeltem tekintetem .
A szemében bűntudat , és szomorúság csillant meg .
-Én sajnálom . Te nem tehetsz róla .
-Te aztán meg végkép nem . - rázta a fejét .
-Figyelj , ez csak egy csók volt . Semmi több . A pillanat magával ragadott mind kettőnket - vontam vállat , bár ez az én részemről nem csak egy csók volt .
-Szóval nem haragszol ? - kérdezte kicsit élénkebben , de láttam rajta , hogy fájt neki , amit az előbb mondtam .
Válasz kép meg csóváltam a fejem , és a nyelvemre haraptam , mielőtt még valami hülyeséget mondanák .
Jacob megkönnyebbülve fújta ki az eddig bent tartott levegőt , és feszült test tartásából is engedett .
-Akkor szent a béka ? - mosolygott ravaszul .
-Még szép . - küldtem felé egy ezer wattos mosolyt .
-Azért , meg kell hagyni , egész jól csókolsz . - kacsintott rám . Oldalba böktem , hogy palástoljam zavaromat .
-Áú . Milyen kis vasgyúró lett valaki . - kapott az oldalához színpadiasan , ahol megböktem . Mosolyogva forgattam meg a szemeimet .
-Te sem panaszkodhatsz . - mutattam meztelen felső testére . Az izmok kidudorodtak a karján , a hasán , és még ki tudja hol. Hatalmas alakja csak rá tett egy lapáttal a kinézetére . Az izmos hasa szinte már vonzotta a tekintetem , mint a mágnes .
Halk kuncogást hallottam , és azonnal elkaptam szemeimet a felső testéről .
-Igazán húzhatnál pólót . - róttam meg . Bár nem estem volna pánikba , ha mindig így szaladgál . Úr isten Bella , elment a csöpp eszed is ?
-Miért ? Nem tetszik a látvány ? - köhécselt Jacob . Próbálta elfojtani a nevetését a reakciómon , de nem járt sok sikerrel .
-Nem erről van szó . Csak szerintem nem fair a lányokhoz . Szerintem ha így haladnál végig az egyik forgalmas utcán , biztos vagyok benne , hogy tömeg közlekedési felfordulást csinálnál . - magyaráztam egyhangúan .
-Ahha . De ahogy nézem , te még nem mentél neki egyik fának sem a kocsiddal .
-Te azt honnan tudod ? - néztem fel rá . Nem bírtam elfojtani egy apró kis mosolyt .
-A tények magukért beszélnek . Egy : te - bökött rám - nem egy kórházban fekszel . Kettő : a kocsid - itt a válla fölött az ajtó felé bökött- kint parkol sértetlenül .
-Na jó . Te nyertél . - mondtam megadóan .
-Én igazán nem akarok meg zavarni semmit , de Billy hívott hogy hol vagy . - jött be a szobába bátyám . Meg állt a konyha ajtóba , és hátát neki döntötte az ajtó keretnek .
-Akkor jobb lesz ha megyek . - indult el az ajtó felé .
-Szia Jacob . - motyogtam .
-Jóét Bells . - nézett vissza a válla fölött , aztán kilépett a sötét udvarba.
-Miért keresett Jacob ? Mi volt olyan fontos , hogy nem várhatott reggelig ? - kérdezte türelmetlenül Jonathan . Nagyot sóhajtottam magamba , és valami kiutat kerestem , hogy ne kelljen magyarázkodnom .
-Semmit . De most megyek aludni . Na jó ét . - azzal gyorsan elviharoztam a szobámba , mielőtt Jonathan teljes vallatást nem tartana , és kiszedné belőlem az igazat .

2010. augusztus 19., csütörtök

1.fejezet .

Sziasztok ! Meghoztam az első fejezetet . Előre is bocsi a hibákért . Béta nélkűl elég nehéz . Na de jó olvasást . Aztán ha elolvastátok , dobjatok felém pár komit , hogy milyen volt :D
Puszi nektek ! :)








Borus napra ébredtem , mint mindig . Oda kint a vastag gomoly felhők úsztak az égen , meg akadályozva , hogy a nap sugara áthatoljon rajta . Nagyot sóhajtottam , majd vissza zuhantam az ágyamba . Semmi kedvem nem volt onnan ki kelni , hogy anyu és apu vitáját hallgassam egész nap .

Csecsemő korom óta Forks-ban lakok , anyuval és apuval . Anyu az itteni kórház igazgatója , míg apu a rendőr főnök . Mivel anyu folyton az aktákba bújik , kevés ideje marad rám , és Charliera . Épp ezért ment tönkre a házasságuk . Nem telik el úgy nap , hogy ne vitatkoznának valami apróságon . Én ilyenkor rend szerint eltűnök itthonról . 16 éves vagyok , most szeptemberben töltöm a 17-et . Mivel már "nagynak" tartanak , nem igazán foglalkoznak azzal , hogy mikor és kivel vagyok . Eleinte jó mókának tűnt , de már koránt sem az . Anyu szinte teljesen hanyagol minket . Charlie még úgy ahogy foglalkozik velem ... de anyu !
Nagyot sóhajtottam , majd lassan ülő helyzetbe tornáztam magam . Ki másztam az ágyból , és a fürdő felé vettem az irányt . A fürdő a szobámból nyílt , mivel csak az enyém volt . Beérve a tükörbe pillantottam . A hajam tele volt gobóccal , ami az éjszaka keletkezett , a sok forgolódásom miatt . Bele fintorogtam a tükörbe , majd a zuhanyzóhoz indultam . Meg engedtem a forró vizet , és hagytam hogy folyjon egy ideig . A zuhany alá álltam , és engedtem , hogy a forró víz ellazítsa az izmaimat . Alaposan hajat mostam, és kétszer dörzsöltem be testem minden egyes centijét a kedvenc tusfürdőmmel . Mikor a relaxáció véget ért , kilépve a zuhanyból egy törölközőbe csavartam a testem , és a hajamat is . Vissza álltam a tükör elé , és fogat mostam .
Kilépve a fürdőöböl egyenesen a gardróbom felé vettem az irányt. Beléptem a hatalmas ruha birodalomba , és dalolászva válogattam a ruhák közt . Egy divatos farmert választottam , mellé egy szürke hosszú ujjú pólót , amin csörike volt . Imádtam az ilyen pólókat . Vissza siettem a fürdőbe megszárítani a hajam. A ruhákat gyorsan fel kapkodtam magamra , majd egy minimális sminket tettem fel . Vissza mentem a szobámba cipőért . Egy fekete szárú bokáig érő magas sarkút húztam fel . A gardróbom tükre elé álltam , és még egyszer végig mértem magam . Megállapítottam , hogy ismét nem hagyott cserbe divat érzékem , majd mosolyogva indultam a földszintre . Már a lépcső fordulón meg csapta az orrom a finom illat . Valoszinüleg Reneé főz . Korgó gyomrom egészen a konyháig húzott .
Reneé épp a sütő fölött gubbasztott . Az illat gazdája , néhány ínycsiklandó palacsinta volt .
-Jó reggelt . - mosolyogtam , miközben fel huppantam a konyha pultra .
-Neked is . - vetette oda anyu rám sem nézve . - Éhes vagy ?
-Naná . - válaszoltam mosolyogva . Ki vett egy tányért , majd két forró palacsintát mellém csúsztatott a pulton .
-Szirup van hozzá ? - faltam a szememmel a palacsintákat . Pár perc múlva egy kis üveg is oda csúszott a tányér mellé . Azonnal elkezdtem be kebelezni a finom reggelit . Anyu csak mosolyogva figyelte , ahogy 4 palacsintát meg ettem .
-Sziasztok . - hallottam meg apu hangját . A lépcsőröl jött lefelé , és egyenesen a nappali felé tartott .
-Szia apu . - mosolyogtam boldogan. Le másztam a konyha pultról , miközben meg köszöntem Reneének a mennyei reggelit.
-Apu , el kéne mennem vásárolni . - néztem rá kölyök kutya szemekkel . Charlie a hatalmas kanapén helyezkedett el , közbe rám mosolygott .
-Nyugodtan Bells . Viszont , vennél nekem egy új számító gép egeret ? A másik be döglött . - mondta fintorogva . Boldogan bólintottam egyet , majd felviharoztam a lépcsőn . A szobámba szaladtam , és ki kerestem a bank kártyám . Nagy nehezen meg is találtam . Le szaladtam a lépcsőn , ami nem kis teljesítmény , tekintve a lábbelimet .
-Akkor én megyek . Este jövök . - szóltam vissza az ajtóból . Választ sem várva viharoztam a garázs felé . A garázsba három kocsi parkolt . Egy Audi , ami anyámé volt . Egy Volvo , ami apámé , és végezetül egy gyönyörű metál szürke BMW.Az ajtó melletti kulcs tartóról le kaptam a BMW-m kulcsát , majd bepattantam az autóba . Kellemes bőr illat volt . A kulcsot a helyére raktam , majd beindítottam . A motor halkan életre kelt . A zsebembe kezdtem kutakodni a mobilom után .
Be pötyögtem Samantha számát , és már hívtam is . Közbe kihajtottam a garázsból , és az útra kanyarodtam . Kb a harmadik csengés után bele szólt barátném .
-Szia idegen . - köszönt Sam .
-Neked is szia -mosolyogtam-, 10 perc és ott vagyok nálatok . Vásárolni megyünk . -Jelentettem be . A vonul túlsó feléből egy hatalmas visítást hallottam , és el kellett tartanom a mobilt a fülemtől , ha nem akartam megsüketülni .
-Oké . Akkor gyorsan elkészülök . Szia . - nyomta ki a telefont . Mosolyogva csúsztattam vissza a zsebembe a mobilt. Az utakon nem jártak sokan , de akadt egy két autó . Kb tíz perc múlva már Samék háza elött parkoltam . Nem tudtam eldönteni , hogy dudáljak , vagy szálljak ki , és kopogjak be . Végül a dolgot Sam döntötte el , aki fél perccel érkezésem után száguldott ki az ajtón . Hatalmas vigyorral lépkedett a kocsim felé , de egy kicsit meg is hökkent .
-Annyira izgatott vagyok . - szállt be az anyós ülésre mosolyogva. Bekapcsolta a biztonsági övet , és én már indítottam is az autót .
-Kié a kocsi ? - kérdezte meg törve a csendet Sam . Felé fordultam , és rá mosolyogtam .
-Az enyém . - húztam ki magam büszkén .
-Azt hittem Charlie kocsijával jössz . Ezt mikor kaptad ? - kérdezte csillogó szemekkel .
-Kb 2 hete . De eddig nem nagyon volt kedvem használni . Féltettem . - vigyorogtam az útra szegezett szemekkel .
Az út hátralévő részét végig csacsogtuk Sammel . Port Angelesbe mentünk , így az út 1 órás volt . Mire a Plazahoz értünk , a szánk már fájt a sok pletykálástól . Sam elmesélte , hogy telik a nyara , és hogy 3 hete egy Mike nevű sráccal jár .
-Akkor készítsük a hitelkártyákat . - lelkesültem fel . Ki pattantunk a kocsiból , az autót pedig beriasztóztam . Egész nap az üzleteket jártuk , és folyton hordtuk a sok szatyrot a kocsiba . Hogy ne keverjük össze , Sam cuccait a hátsó utas térbe raktuk , az enyémet pedig a csomag tartóba , ami mellesleg egész nagy volt. Órák óta jártuk rendíthetetlenül a boltokat , és már teljesen elfáradtunk . Miután az utolsó fordulót is meg tettük a kocsihoz , beültünk egy gyors kajáldába . Sam rendelt magának Hamburgert , sült krumplit , fagyit , kólát , és egy nagy szelet pizzát..míg én csak egy közepes Hamburgert egy kis adag krumplit , és kólát kértem . Én csak néztem , hogy tud egy ilyen kis testbe , ennyi mennyiségű kaja elférni .
-Még be kéne ugrani egy boltba . - motyogtam , mikor végeztünk.
-De hisz már az összesbe voltunk . - sóhajtott fel fájdalmasan Sam.
-Tudom . De meg ígértem apunak , hogy veszek neki egy új egeret .
-Rendben . De ha lehet , ne vásárold fel az egész boltot . - vigyorodott el . Felkeltünk a helyünkről , majd az alsó szint felé indultunk . Csendbe ballagtunk egymás mellett , és mind ketten nézelődtünk a butikok között . Ugyan már mindegyikben voltunk , még is egyszer kétszer meg csillant a szemünk , és vissza mentünk . Végül két nagy szatyorral léptünk be a műszaki boltba. Az eladó fiú tizenhét , tizennyolc éves lehetett . Nem volt csúnya , de nekem nem is tetszett kimondottan . Alaposan végig mért minket tetőtől talpig , majd elénk sietett .
-Sziasztok . Segíthetek ? - kérdezte udvariasan . A szemével Sam barátnőmet falta , akinek a szemei csak úgy csillogtak . Mivel feltehetőleg neki szánta a kérdést , gyorsan oldalba böktem , mire megrázta a fejét . Halkan fel kuncogtam .
-Köszi . De boldogulunk . - válaszolta . A fiú lehajtott fejjel sétált vissza az eladó pulthoz . Beljebb mentünk , és egyből a számítás technikai részlegre indultam . Út közben meg pillantottam egy Lap Topot , amibe azonnal bele szerettem . Rózsaszín volt , és ki fejezetten lányosnak tűnt . Sam éppen a telefonok között válogatott , magában morfondírozva .
Gondoltam , nem szid meg nagyon , hogy még is elcsábultam , így felkaptam egy dobozt , és óvatosan a kosárba helyeztem . Tovább haladva meg is találtam az ittlétem eredeti okát . Nem válogatva lekaptam egyet a polcról , és a kosárba raktam .
-Bella , ezt nézd meg . - hallottam Sam hangját . Elindultam a hang irányába , ami a telefonos részlegen ért véget . Sam éppen egy iPhonet méregetett csillogó szemekkel .
-Most bánom igazán , hogy azt mondtam neked , hogy ne egy halom szatyorral sétálj innen ki . - csengett szomorúan hangja . A tenyerembe nevettem , majd magasba emeltem a kosarat , hogy lássa , nem bírtam ellen állni .
-Hazug vagy . - színlelt sértettséget , majd lekapta a mobilt a polcról , és a kosárba helyezte . Jót kuncogtam a képén , mire neki is meg rándult a szája széle .Mosolyogva táncoltunk a pénztárhoz. A fiú egész végig Sam-en legeltette a szemét , amin én jókat kuncogtam . Sam természetesen elpirult , és zavarában elfordította a fejét .Miután fizettünk mosolyogva haladtunk végig a Plazan. Hogy kísértésbe ne essünk , inkább a lábunkat néztük , nem pedig a butikokat .
Fellélegeztünk , amikor kiértünk a parkolóba . A csomagokat beraktuk , persze mindenki a sajátjai mellé .
Az út Forksig zene hallgatás kíséretében zajlott . Mivel sötét volt , az utakon nem nagyon jártak . Így nyugodt szívvel száguldoztunk . Az egy órás útból fél órás lett . Sam meg is jegyezte , hogy mellettem mindig halál félelme van .
-Hát akkor majd még beszélünk . Szia Bella . - ölelt meg Sam , majd elsétált az utolsó csomagokkal a kezében . Vissza pattantam az autóba , és már hajtottam is haza . Közben egyszer kétszer hatalmasakat ásítottam . Rápillantottam az órára , amin fél tizenegy volt . Jól elment a nap . Mikor a felhajtónkra álltam , észre vettem , hogy bent még ég a villany .
-Remek . - füstölögtem miközben kiszálltam az autóból . Felnyitottam a csomag tartót , majd nagy nehezen az összes szatyrot felkaptam . Elindultam a bejárat felé , igaz nehézkesen ment , mert alig láttam a sok szatyortól . Nagy nehezen kinyitottam a bejárati ajtót , és a nappaliba "rohantam". Már hallottam a hangokat beszűrődni , ahogy Charlie és Reneé vitatkozik . Nem csalódtam bennük . Mérgesen ledobtam a cuccokat a fotelba , majd ki mentem a konyhába .
-Még is mi dolgod van ott ? - hallottam meg Charlie gúnyos hangját , amint kiabál .
-Már mondtam . Nem ? Figyelsz te rám ? - dörrent rá Reneé Charliera .
-És rám figyel valaki ? - álltam a konyha ajtóba . Mind ketten rám kapták a szemüket , majd vissza fordultak egymással szembe .
-Ne most kicsim . - motyogta Charlie .
-Akkor mégis mikor ? Elegem van , hogy folyton veszekedtek . Elegem van , hogy elhanyagoltok . - fakadtam ki , majd feltrappoltam a lépcsőn . A fordulóba a bal oldali lépcsőn felsuhantam az első emeletre , ami nekem volt kialakítva . Magam mögött hangosan bevágtam az ajtót , és kulcsra zártam . Bele nyúltam a zsebembe a mbilomért , közben kihalásztam egy táskát , és a gardrób felé léptem . A második csengésre fel is vette Jonathan .
-Szia hugi . - köszönt vidáman Jonathan .
-Szia . Figyelj , baj lenne ha ma ott aludnék ? - kérdeztem félősen , és már a bőröndöm cipzárját húztam be .
-Dehogyis . Gyere csak . - nevetett vidáman .
-Köszönöm . Húsz perc és ott vagyok . - kinyomtam a mobilt , majd lementem a földszintre . Anyu és apu még mindig kiabáltak , és csapkodtak .
-Elmentem . - szóltam oda nekik . Felém pillantottak , majd elköszöntek . Mérgesen lépkedtem a kocsim felé . Bevágódtam az ülésre , a csomagokat pedig a mellettem lévő helyre dobtam . Beindítottam a motort , majd száguldottam La Push felé . Ott lakik Jonathan , az unoka bátyám . Charlie nővérének a fia egy ott élő férfihoz ment hozzá . Az ottani törzs neve Quilute .
Az erdő szélsebesen suhant el mellettem , pont mint a gondolataim . Tíz perc telt el , majd megláttam az első La Push-i házakat . Sóhajtottam egyet , majd erősen kémlelni kezdtem a bekötő utat , ahol le kell fordulnom . Szerencsére egy tábla jelezte hol kell lefordulnom , így hamar megtaláltam . Meg álltam Jonathan faháza elött , és leállítottam a motort . Az ajtót becsaptam finoman , és átsétáltam az utas melletti oldali ajtóhoz . Kicibáltam a bőröndöm , és megindultam az ajtó felé . Szerencsére Jonathan már várt , és mosolyogva ajtót nyitott . Jót nevetett szerencsétlenkedésem , majd mikor oda értem , elvette , és fél kézzel megölelt .
-Nahát hugi , régen láttalak . Te aztán meg nőttél . - nézett végig rajtam , miután elengedett . Kinyújtottam rá a nyelvem , majd bementünk a nappaliba .
-Na és mi szél hozott erre ? Gondolom ez nem csak egy udvarias látogatás . - nevetett , miközben a bőröndömet ledobta az egyik kanapéra .
-Tényleg nem . - húztam a számat . Leült az a kanapéra , és megveregette maga mellett a helyet , hogy üljek le . Mint egy jó kislány engedelmeskedtem.
-Akkor mesélj . Hiányoztam ? - vigyorgott szélesen .
-Nagyon . - forgattam meg a szemeimet játékosan .
-Hát most meg sértődtem . - húzta fel az orrát , majd eljátszotta a sértettet . Nem bírtam ki , hogy ne nevessek arca láttán .
-Na jó . Tényleg hiányoztál . - nevettem
-Szerencséd . Na de még mindig nem mondtad el , hogy miért vagy itt pontosan , leszámítva azt , hogy hiányoztam . - vigyorgott ezerrel .
-Csak a szokásos . Anyu és apu hajba kapott , nekem meg az idegeimre mentek . - vállat vontam.
-Aha . Szóval épp szökésben vagy ?
-Mondhatjuk . - nevettem fel .
-Na gyere te szökevény , meg mutatom a szobád . - felkelt és a csomagokkal a kezében a folyosó végére vezetett.
Meg mutatta a szobám , majd magamra hagyott . Mindig ez volt a szobám , ha ide jöttem . Ki mentem a közös fürdőbe , majd gyorsan letusoltam , és pizsamát húztam . Pont mikor vissza értem , akkor kopogott az ajtómon .
-Gyere csak be . - szóltam ki , miközben elraktam a ruháimat . Bedugta a fejét , majd beljebb lépett .
-Na mesélj kis csaj , nincs kedved holnap bulizni egyet? - huppant le vigyorogva az ágyamra . Mellé ültem , és török ülésbe helyezkedtem .
-Hát nem is tudom- fintorogtam -, pontosan hova is kéne menni?. - Érdeklődtem. Egy pillanatra elgondolkodott , majd mosoly jelent meg az arcán .
-Lent a parton , jó időt mondanak holnapra , szóval jössz ? - kérdezte vigyorogva . Azt hittem , ha nem hagyja abba , szét reped az arca .
-Ki nem hagynám . - mosolyogtam én is .
-Rendben , akkor feküdj le , mert reggel korán kell kelni . - felpattant , majd kisétált , de elötte kinyögött egy "szép álmokat".
Befeküdtem az ágyba , majd nyakig magamra húztam a takarót .Annyira izgultam a holnap miatt . Már régen voltam lent La Push-ban , és csak most vettem észre , hogy bizony tényleg hiányzott .Nem telt sok időbe , mire el aludtam . A vásárlás teljesen kimerített .
Másnap arra keltem , hogy valaki rázogat .
-Bella , kelj már fel . - rázogatott hevesen Jonathan . Pislogtam kettőt , majd Jonathant félre löktem , és megfordultam az ágyon.
-Korán van még . - nyafogtam álmosan .
-De hisz már dél van . - méltatlankodott .
-Nem baj . - motyogtam fél álomban . Hallottam , amint nyitódik és csapódik az ajtó . Megkönnyebbülten sóhajtottam fel .
-Te akartad . - mondta , majd hirtelen valami hideget és nedveset éreztem . Azonnal fel ültem , és megláttam a bátyám , hatalmas vigyorral a képén . A kezében egy hatalmas üres vödröt szorongatott . Mérgesen meredtem rá, mire hangosabban röhögni kezdett .
-Tiszta víz lett a pizsamám . - visítottam mérgesen . Kipattantam az ágyból , és a fürdőbe rohantam . Levetettem a vizes holmit , majd a zuhanyzóba léptem . Forró vizet engedtem , és hagytam , hogy ellazuljak . Törölközőbe bugyolálva sétáltam vissza a szobámba . Jonathan ugyan már nem volt bent , de azért siettem . Nem akartam még egy vödör vizet a nyakamba . Kihalásztam egy bikinit , felé pedig fel vettem egy comb középig érő pamut mini gatyát , és egy rövid ujjú csíkozott pólót .Úgy láttam , hogy Jonathan időjóslása bevált . Oda kint hét ágra tűzött a nap . Kerestem egy papucsot , majd vissza siettem a fürdőbe fésülködni . Izgatottan , és kicsit mérgesen siettem le a földszintre , ahol Jonathan egy szál strand gatyában várt . A kezében egy szatyor volt , amibe pokróc , és törölközők voltak . Rá sem nézve kisétáltam az ajtón , majd szem forgatva követett . A part felé ballagtunk csendben , és tervezgettem a bosszút .
-Sziasztok . - hallottam meg Jacob hangját . Jacob a gyerek kori barátom volt .
-Szia Jacob . - köszöntem kimérten . Nem így terveztem , de még mindig dühös voltam a bátyámra . Talán nem rajta kéne levezetnem az idegességemet . Majd bocsánatot kérek tőle , ha a bosszút már kiviteleztem. Oda mentem a többiekhez . Mind egy tábor tűz körül sürögtek forogtak . Ott volt Quil , Paul , Jared , Embry és még pár lány , akiket régebbről ismerek . Érkezésemre mind felnéztek , és elismerő pillantásokkal mértek végig . Leültem egy pad féleségre a tűz köré . Nem is figyeltem ki mellé ülök .
-Mi ez a rossz kedv Bellácska ? - vihogott Embry .
-Jonathan nyakon öntött egy vödör vízzel . - füstölögtem , mire mindenki a hasát fogva nevetni kezdett .
-Nyugi , majd meg bosszuljuk . - kacsintott rám Quil . Nem bírtam meg állni , hogy ne mosolyogjak .
Jacob jelent meg , és egy üveg sört nyomott a kezembe , majd leült mellém . Bambán néztem rá , aztán rám vigyorgott .
-Igyál . - utasított . Undorodva méregettem , aztán vállat vonva bele kortyoltam . Annyira nem is volt rossz .
-Na és mesélj . Hogy hogy itt vagy ? Már nem mintha zavarnál , csak ritkán jársz mostanában erre felé .- magyarázkodott Embry.
-Csak gondoltam meg látogatom Jonathant. - vontam vállat .
-Hű ha kis csaj . - hüledezett Quil a sörömre nézve . - Hamar meg ittad . - kuncogott . Le pillantottam a kezemben lévő sörös üvegre , és döbbenten tapasztaltam, hogy tényleg megittam .
-Kérsz még egyet ?
-Ááá , nem köszi . - tiltakoztam .
-Na ne legyél már ünnep rontó . - dobta felém a sört Embry . Elkaptam , mielött földet ért volna , és ki nyitottam . Bele kortyoltam , s meglepő módon jól esett .
-Nem kéne le itatni szegény Bellát . - jött oda Jonathan .
-Neked ahhoz semmi közöd . - húztam fel az orrom , és azért is még egy nagy kortyot ittam .
-Hűha Jonathan , most meg kaptad . - nevetett Paul . Rá kacsintottam , mire halkan kuncogott .
Dühösen szegezte rám a szemét , majd hirtelen elém lépett és kikapta a kezemből az üveget .
-Nem vagy az anyám , hogy meg mond , mit csináljak .-ugrottam talpra , és dühösen farkas szemet néztem bátyámmal .
-Anyád talán nem , de bátyád igen . - sziszegte .
-Akkor ne akarj nekem meg tiltani semmit . - kaptam ki a kezéből az üveget , és vissza huppantam Jacob mellé.Mindenki az elöbbi kitörésemet hallgatta , és árgus szemekkel figyeltek , mintha nem lenne ki a négy kerekem . Valószínüleg azt hiszik , hogy egy alkoholista vagyok , aki utálja , ha megfosztják a napi adagjától .
-Most meg mi van ? - kérdeztem mosolyogva .
-Semmi . - válaszolták egyszerre .Ezen nevetnem kellett .
-Hé , ki jön fürdeni ? - pattant fel Jacob .
-Én szívesen megyek . - lelkendezett Quil .
-Akkor nyomás . - ugrott talpra Jared is , és mind elszaladtak a part felé . Én ott maradtam Paulal , Embryvel és Jonathannal . A többiek mind a vízbe mentek . Embry szája be nem állt , és folyamatosan nyomta a kezembe a söröket , heves tiltakozásom ellenére .
-Bella ,-súgta oda Embry halkan -, meg vicceljük Jonathant ? - kérdezte cinkos mosollyal . Szélesen elvigyorodtam .
Le hajolt , és elő vett a mellette lévő hűtő táskából egy dobozos sört . Oda nyújtotta nekem , és rám kacsintott . Elvettem a kezéből , és felráztam , hogy Jonathan ne lássa, ugyan akkor eléggé , hogy ki fröccsenjen .
-Héé , Jonathan . - szólt oda Embry .
Jonathan hátra fordult , és kérdőn nézett rá.
-Kérsz egy sört ? -vigyorgott Embry
-Naná .
-Oké . - felém fordult , majd Jonathan felé bökött az állával , és rám kacsintott . Póker arcot vágva fel keltem , majd lassan oda sétáltam bátyám felé . Mit sem sejtve el vette a sört , és meg köszönte . Gyorsan vissza trappoltam , és leültem a helyemre . A pólómat le vettem , mire Paul füttyentett egyet . Mérgesen néztem rá , és azonnal le hervadt a képéről a vigyor . Vissza fordultam Jonathan felé , és pont el kaptam , ahogy nyitja a felrázott sört . Ahogy sejtettük , ki szökött a sör , be terítve Jonathan felső testét , és nadrágját . Mindenki hangos kacagásba tört ki , s mikor meg láttuk mérges képét , még jobban nevettünk . Mindenki a hasát fogva dülöngélt , kivéve Jonathant . Szúrós pillantásokat lövellt felém , aztán gonosz vigyorra húzta ajkait .
-Szóval szerinted vicces vagyok ? - közelített felém lassan . Nevetve fel álltam , majd hátrálni kezdtem .
-Nem ..dehogy is . - próbáltam komoly lenni , de nem nagyon ment . Hirtelen oda futott , és felkapott a vállára , mint egy zsák krumplit . Fejjel le felé lógtam , és ütögetni kezdtem a hátát , hogy tegyen le .
-Arról ne is álmodj . - nevetett , majd a víz felé cipelt .
-Jonathan Black . Ne merészeld . - üvöltöttem , amikor rá jöttem , mit akar csinálni .
-Ugyan miért ne ? Te is viccesnek találtál . - hahotázott alattam .
-Mert vizes lesz a nadrágom , és ez csak kézzel mosható . - háborodtam fel , és erősen kapálózni kezdtem . Minden erőmmel próbáltam szabadulni , de nem ment . Bátyám már a térdig érő vízbe taposott , velem a vállán . Egyre beljebb ment , és a víz egyre mélyült .
-Ne hogy le merészelj tenni . Vigyél ki a vízből most azonnal . - fenyegettem meg .
-Pedig az előbb még azt akartad , hogy tegyelek le .
-De az előbb nem derékig érő vízben álltál .
-Nem baj . Leteszlek , elfáradtam . - adta az ártatlant , majd nagyot lendítve a vízbe dobott . Mély levegőt vettem , mielőtt a habok közé csobbantam volna .
-Ez volt a kedvenc nadrágom . - szitkozódtam , amikor felértem a felszínre . Jonathan a hasát fogva nevetett . Ki használtam az alkalmat , és ki rúgtam alóla a lábait , aztán nagyot csobbanva hátra esett a vízben . Most én nevettem rajta ,és már mindenki hangosan nevetve figyelt minket.
-Te kis bestia . - morcoskodott , miután feljött a víz alól . Én csak rá mosolyogtam , majd ki indultam a vízből elégedetten .Szép volt Bella . -Veregettem meg a vállam gondolatban . Hirtelen valaki megragadta mind két lábamat a víz alatt , én pedig hassal előre bele zuhantam a vízbe . Levegőt venni sem volt időm .
-Jonathan , ha még egyszer a vízbe nyomsz , megfolytalak . - fenyegetőztem , majd ki trappoltam dühösen a partra .
-Nahát , nem szereted a vizet , cica ? - vigyorgott Paul .
-De . Csak akkor nem , amikor a hajam is olyan lesz . Most tiszta göndör lesz . - hisztiztem . Lehuppantam a helyemre , és egy törölközőt csavartam magam köré . Hál' istennek a pólóm meg úszta a vizet . Ki vettem egy sört a hűtő ládából , és kortyolni kezdtem . A továbbiakban mindenki szállingózott haza , és már csak négyen maradtunk .
Az ég teljesen besötétedett , már csak a tábor tűz halvány fényében lehetett látni valamit . Jacob Embryvel beszélgetett , míg én sört ittam , és Jonathannal beszélgettem .
-Bella , hallasz te ? - integetett a szemem előtt .
-P .. Persze . - dadogtam nehezen forgó nyelvel . Nem csodálom , hisz majdnem 15 doboz sört benyakaltam . Minden forgott velem , és a gyomrom fel-le liftezett . Éreztem , hogy futnom kell , ha nem akarom lehányni a velem szemben ülő Embryt .
Hirtelen fel pattantam a helyemről , és a fák felé futottam . Sajnos az első fáig értem el , mert tovább nem bírtam . Az egyik kezem a térdemre raktam , a másikkal a fába kapaszkodtam , hogy ne essek el . Ki adtam magamból mindent , a fiúk meg csak kérdezték , hogy jól vagyok-e , és hogy segíthetnek-e valamibe . A fejemmel nemet intettem . Miután végeztem , megtöröltem a szám , és vissza dülöngéltem .
-Azt hiszem , jobb lesz ha haza viszem Bellát . Alig áll a lábán .
-Jól van . Mi is megyünk , ugye Embry ? - nézett Jacob Embryre . A fiú bólintottam , majd nagy nehezen felállt . A fiúk eloltották a tüzet , a szemetet pedig egy szatyorba gyűjtötték .
Jonathan felkapkodta a földőr a ruhám , és a törölközőket .
-Na gyere te lány . - karolt át , majd vonszolni kezdett . Mivel szédültem , és forgott velem minden , Jonathan pólójába kapaszkodtam .
-Szi..sziasztok . - nyögtem ki .
-Szia Bella . - köszöntek egyszerre , majd a másik irányba indultak . Én Jonathanba kapaszkodva dülöngéltem előre fele . A szemeim kezdtek leragadni . Hirtelen Jonathan megállt , majd a talaj eltűnt alólam . Mikor kinyitottam a szemem ,bátyám mosolygó képével találtam szembe magam.
-Azonnal tegyél le . - tiltakoztam hevesen , mivel újabb hányinger jött rám .
-Nem . - indult el .
-Tudok járni . - makacskodtam nehezen forgó nyelvel . Nem válaszolt , csak előre trappolt , és az erőfeszítés leghalványabb jelét sem láttam rajta , annak ellenére, hogy engem is vitt . Szorosan behunytam a szemem , és mélyeket szívtam a friss levegőből , remélve , hogy nem hányom le Jonathant .
-Megérkeztünk . -tett le a földre . Kicsit megimbolyogtam , amikor a talpam talajt érzett , és ki pattantak a szemeim . Gyorsan Jonathanba kapaszkodtam , és nevetni kezdtem .
-Kicsit mozog a talaj . - nevettem halkan .
-Ennyi sör után nem csodálom . - vigyorgott .Ki nyitotta az ajtót , majd nehezen bevonszolt rajta. A szatyrot ledobta a kanapéra , és behúzott a szobámba . Az ágyam szélére vitt , mire rá huppantam . Jonathan befektetett , és betakart .
-Jóét , Bells .
-Ühüm . - hümmögtem fél álomba , majd hallottam , ahogy az ajtó halkan csapódik . El nyomott az álom , és boldogan sodródtam az álmok világába .

2010. augusztus 17., kedd

Szia mindenkinek !

Na , hát ezt is megértem . Meg nyitottam a második blogomat , ami Bella és Edwardos lesz .
Röviden a történetről . :

Bella Forksban él , szüleivel . Bár kiskora ott él , nincs igazán sok barátja . Jacobbal kis koruk óta barátok , és ahogy nőnek , úgy az érzéseik is változnak . Ekkor jelenik meg a Cullen család . Amikor Edwardot először meglátja , fura érzés keríti hatalmába . Hasonló , mint mikor Jacobbal van , még is teljesen más . Teljesen össze zavarodik a saját érzéseitől . Az sem fog sokat lendíteni helyzetén , amikor meg tudja a két törzs legendáját . Amikor megtudja , próbál távolság tartó lenni Edwardal . De érzi , hogy már késő . Bele szeretett , és az , hogy nem lehet vele , iszonyatos fájdalmat okoz a lánynak . Vajon végül még is csak haggya magát Bella ? És mi lesz Jacobbal ?


Néhány tudni való .:

Bella karakterét kicsit átfaragtam . Merészebb és imád vásárolni . Ebbe a történetbe nem váltak el a szülei , mind a hárman együtt élnek . Továbbá egy két saját szereplő is van benne , de az majd kiderül . Elég sok mindenre lehet majd számítani , és remélem tetszeni fog .
Az első fejezet nem tudom mikorra várható . Valószínüleg csütörtökre . Ha kérdésed van , nyugodtan írj Chatbe .
By:Trixy