10.fejezet

/Bella szemszöge/

A napom halál unalomban telt. Mondhatni, eseménytelen volt, ha leszámítjuk, hogy az új srác matekon mellettem ült, megszólítottam, de vissza már nem is köszönt, mintha nem is hallotta volna, hogy köszöntem. Elég fura, bár igen helyes. Haja barna és a fekete között játszadozik, szemei mélykékek, amik kiemelik azt a csinos kis pofikáját. Olyan jól néz ki, hogy matekon majdnem folyékony halmazállapotot vettem fel, mikor rám pillantott. Én is épp Őt néztem, de csak egy pillanatra találkozott a tekintetünk, mert gyorsan elkapta fejét, s úgy tett, mint aki nagyon figyel a tanár magyarázatára. Én is próbáltam hasonló képen tenni, de elég nehéz volt. Mostanában körbe vagyok véve helyes, titokzatos férfi. Először ott volt Jacob , aztán jött Edward, és most pedig Ő. Jut eszembe, még a nevét sem tudom. A tanár nem mondta neki, hogy mutatkozzon be, és Ő se nagyon törte magát. Ábrándozásomból felébredve észre vettem, hogy már a menzán ücsörgök a szokásos helyünkön. Senki nem szólt senkihez, mindenki csendbe burkolózva hallgatott, és turkálta az előtte lévő emberi kaját. Körbe pillantottam az ebédlőbe. Jessica , Angela és a többiek egy asztalnál ültek , szokás szerint . Valamin nagyon veszekedhettek, még idáig is ellehetett hallani, ahogy Jess ossza az észt szegény Angelának. Nem is tudom, hogy bírja elviselni. Folyton csak jár a szája, az embert nem is hagyja megszólalni, már nem mintha én annyit akarnék vele beszélni, de még is csak idegesítő, hogy folyton magyaráz.

Tekintetem tovább siklott az ebédlőn. Már majdnem az egészet bebarangoltam a szememmel, mikor megpillantottam az új srácot. Egyedül ült, enni nem evett, Ő is csak turkálta a kaját, s néha-néha szeme sarkából az asztalunk felé pillantott, hogy mi ne lássuk. Jaj, olyan cuki ez a férfi. – sóhajtottam egyet. Mikor visszafordultam, öt arany barna szempárral találkoztam, s mindenki kíváncsian fürkészett, hogy vajon mi csalta ki belőlem ezt a sóhajt.

A fenébe is!

- Na mi az Belluska ? Ki iránt vágyakozol ennyire? – kérdezte Emmett, közben szemével megpróbálta megkeresni az illetőt. Fejét kíváncsian nyújtóztatta, hogy meg lássa, ki váltotta ki belőlem ezt a sóhajt.

Oké, gyerünk. Menni fog, csak találj ki valami jó nagy hülyeséget. – bíztattam magam gondolatban, közben a számat rágcsáltam. Edward is nagyon kíváncsi volt, bár Ő nem olyan feltűnően kereste az illetőt.

- Senki iránt. Csupán várom, hogy haza érjek. – füllentettem gyorsan, bár még számomra sem hangzott elég hihetően.

- Meg is van! – rikkantott fel Emmet hirtelen. Majdnem fél métert ugrottam ültömben, annyira megijedtem.

- Szóval bejön neked az új srác? – fordult felém huncut vigyorral. Szívesen letöröltem volna a képéről, bár csak nekem fájt volna, neki kétlem.

- Ugyan már, dehogy is! Nekem ott van Jacob .

- Akkor mi volt az előbb az a nagy sóhaj?

- Biztos csak képzelődtél.

- Bella, hahó. Vámpírok vagyunk. Nem szoktunk képzelődni. – suttogta halkabban, hogy más kíváncsi fül meg ne hallja.

- Még a nevét se tudom. Emmett, ne gyerekeskedj! – próbáltam menteni a menthetőt, ám Edward volt olyan kedves, hogy megszólalt, így Emmett csak elégedetten vigyorgott.

- Tom a neve. – szólalt meg Edward hirtelen. Igen, mint mondtam, Emmett elégedetten elvigyorodott, és hátra dőlt a székben.

- Emmett, kezdesz az idegeimre menni. – pufogtam morcosan. A villámmal a kajámat kezdtem turkálni. Valami gusztustalan volt.

- Tudod Bella, téged nem lehet kiismerni. Eddy cica is tetszik, egy kutyussal jársz, és most egy emberkén is megakadt a szemed. Most, akkor hogy is van ez?

- Hát úgy, hogy ha nem fogod be, ráhúzom a fejedre a széket, amin ülök. – morogtam az orrom alatt, mire mindenki kuncogni kezdett.

- Hát csajszi, te aztán hamar felkapod a vizet. – nyugtázta mikor felkelt. Már kezdtem azt hinni, hogy arra vár, beváltsam az ígéretemet, mikor Rose-t magával húzva elindultak vissza a suliba.

- Ezek meg hova mennek?

- Lesz még egy órájuk. – csiripelte a kis jósnőnk.

- Akkor szerintem én haza is megyek. – álltam fel, s gondolatban kijavítottam saját magam. La Push-ba megyek.

- Este átjössz? – kérdezte Edward és Alice reménykedve.

- Majd meglátom, hogy végzek-e a házival. – fintorodtam el. A tálcámat megragadtam, a táskámat pedig a vállamra kaptam.

- Hát akkor, sziasztok. – sétáltam el. A tálcát gyorsan leadtam az összeturkált kajával. Mikor kiléptem, láttam, hogy az eső szokásához hívően zuhog.

- Remek. – füstölögtem, miközben a kapucnit ügyetlenül a fejemre húztam. A hajam ki volt vasalva, és ha vízéri, visszagöndörödik, és lehetetlenül gubancos lesz. Egy év is kevés lenne arra, hogy kifésüljem gesztenyebarna fürtjeimet, amik a derekamat súrolják.

A cipőm nedvesen cuppogott a nedves járdán. Nem igazán figyeltem, hogy merre megyek, inkább a lábam elé figyeltem, nehogy hanyatt essek. Ekkor neki ütköztem valakinek. Meginogtam, kezemmel azonnal heves kapálózásba kezdtem, s megragadtam az első kezembe akadó tárgyat. Zuhanni kezdtem a föld felé, de valaki utánam kapott. Az érintés nem hideg volt, mint amire számítottam. A karomnál fogva rántott vissza az egyensúlyomba. Fellélegeztem, hogy nem estem hanyatt. Most komolyan, mi van velem, hogy én mindig mindenkibe bele ütközök, és mindig majdnem elesek?

- Én annyira sajnálom. Csak nem láttam, hogy.. – mentegetőztem, de mikor felnéztem a megmentőm arcába, a szó megakadt. Az új srác tornyosult előttem, teljes valójában. Barnás feketés hajából csöpögött a víz, kék szemei csak úgy csillogtak.

- Semmi baj, az én hibám. Tom vagyok. – mutatkozott be mosolyogva. Kezét kinyújtotta felém.

- Én pedig Bella. – fogadtam el a kezet. Az érintése olyan kellemes volt.

- Igen, azt hiszem, tudom ki vagy. Volt már közös óránk. – engedte el a kezem.

- És még is honnan? Leszámítva, hogy volt közös óránk.

- Ahogy elnéztem, a matek tanárnak nem vagy épen a szíve csücske. – nevetett fel vidáman.

Vágtam egy grimaszt.

- Igen, mondhatjuk, hogy ez az érzés kölcsönös.

- Jut eszembe, én sajnálom, hogy olyan gorombának tűntem, csak hát.. – kezdett mentegetőzésbe.

- Ugyan, felejtsük el. Ez volt az első napod. – legyintettem nagyvonalúan, közben a kapucnimat kissé hátrébb toltam a fejemen, hogy lássam az arcát. Igazán helyes volt.

- Nem szoktam ilyen bunkó lenni, főleg nem ilyen szép lányokkal. – mért végig alaposan kocsonyás szemekkel. Elpirultam, s fejemet elfordítottam.

- Hát, nekem mennem kéne, és gondolom te sem szeretnél itt az esőben álldogálni.

- Igen, én is megyek. Majd még úgy is találkozunk, ha máshol nem, a matek teremben. – fordultam vissza, és vakítóan rámosolyogtam.

- Akkor, szia. És még egyszer bocsi mindenért. – indult az épület felé. Legyintettem egyet, és tovább battyogtam a kocsim felé, bár inkább futólépésnek nevezném. Igaz, már így is csurom víz vagyok, most az a pár csepp..

Hmm, Tom igazán kedves srác, és még szemre való is, tekintve, hogy ember. Egészen idáig azt hittem, hogy bennem valami genetikailag kódolva van, hogy csak a természet feletti lények tetszenek, de most boldogan kijelenthetem, hogy Tom egyáltalán nem természet feletti, és még is tetszik. Úr Isten Bella, még hogy tetszik. Térj már észhez. Te Jacobbal jársz, emlékszel? – szidtam magam már a kocsiban ülve. Beindítottam a kocsit, a fűtést pedig feltekertem.

Egész úton próbáltam kibogozni a kusza érzelmeimet. Akár hogy próbáltam, nem ment. Annyit már megállapítottam , hogy Emmetnek nagyon is igaza volt az ebédlőben , bármennyire is tagadom még saját magamnak is a tényt , hogy érzek valamit Edward iránt , holott én Jake-el járok . És akkor még nem beszéltem az új srácról. Fele annyira sem tetszik, mint Edward, vagy Jake , de még is csak szemre való egy fiú . Bár nem hiszem, hogy a barátságunk – ami még nincs is -, működne. Túl nagy szerepem van a vámpírok és várfarkasok között, és Ő erről semmit nem tudhat. Így nekem folyton csak titkolóznom kéne előtte, ami nem megy valami jól, és hamar lebuknék, vagy esetleg félre értené, és azt hinné, hogy nem bízok meg benne.

Jesszus Bella. Van róla fogalmad, hogy most egy nem létező dologról tartasz szentbeszédet saját magadnak? – szidtam magam gondolatban, és ismét felötlött bennem a skizofrén gondolat. Lehet, hogy tényleg skizofrén lennék?

További gondolkodási időm nem maradt, mert megérkeztem bátyám háza elé. Elég hamar ide értem, vagy csak annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem az utat, és az idő múlását.

Leállítottam a motort, a kapucnit ismét felrángattam a fejemre, és nagy nehezen kikászálódtam a kényelmes és meleg kocsiból. Az ajtóig szaladnom kellett, hogy ne ázzak bőrré, ugyan is az eső nagyon rákapcsolt, és úgy esett, mintha dézsából öntenék.

- Szia Bella. – nyitott ajtót Sam , mikor épp kopogni akartam . Mosolyogva megölelt, amit én viszonoztam .

- Szia Sam . Jake ?

- Nincs itt. Járatozik Paul-al , meg Seth-el . – tárta ki előttem az ajtót. Beljebb mentem, vizes kabátomat pedig felakasztottam a fogasra, hogy kissé megszáradjon, mire mennem kell.

- Jonathan ? – kérdeztem a konyhába menet.

- Szerinted? – nevetett fel Sam . A hűtőhöz totyogott, és kihalászott belőle egy üdítőt, majd kitöltötte egy pohárba, és elém, csúsztatta.

- A tv előtt.– nevettem fel én is.

- Hmm, hogy találtad ki?

- Magam sem tudom. Jó vagyok barkóbába. – kortyoltam bele az üdítőmbe. Sam felkuncogott halkan.

- Na és mondd csak, ti hogy vagytok Jake-el ?

- Megvagyunk. Bár, az utóbbi időkben elég keveset találkozunk. – fintorogtam egyet. Ez részben az én hibám. Hisz, mostanában annyira lekötnek Cullen-ék, hogy rájuk már szinte alig marad időm. Rettenetes egy barátnő vagyok. – állapítottam meg magamban.

- Igen, de én nem erre gondoltam. – rázott ki gondolataimból Sam türelmetlen hangja. Először nem értettem, hogy mire akar kilyukadni, de mikor perverz módra elmosolyodott, leesett a tantusz, és éreztem, hogy rák vörös leszek.

- Hát nem is tudom, Sam . Mi még.. izéé . Szóval még nem tartunk ott.- hebegtem zavartan.

- Jaj, tehát akkor még nem? – hervadt le a mosolya. Megráztam a fejem, mire Sam ha lehetséges, még csüggedtebb képet vágott. A helyzet megmentője Jonathan volt , aki nagy puffanással jött be a konyhába .

- Hát ez meg mi volt? – kérdeztem körbe nézve a konyhába, és a hang forrását kerestem.

- Ja, semmi. Csak gondolom leesett a távirányító. – ásított bátyám. A hűtőhöz totyogott, és kiguberált belőle valami kaját.

- Ti férfiak folyton csak esztek. – állapította meg Sam .

- Igen, ezt már én is észre vettem. bólogattam helyeslően. Sam-el egymásra mosolyogtunk.

- Ki kérem magamnak! Farkas vagyok, farkas étvággyal.

- Most komolyan, ma már vagy hatodszorra eszel, és még csak két óra sincs. – csóválta a fejét Sam . Jonathan csak megrándította a vállát, és besétált a nappaliba kezében a kajával. Nagyot sóhajtottam, és felálltam.

- Hát jó , ha nincs itt Jake, akkor megyek . Úgy is sok a tanulni valóm.

- Rendben. De ígérd meg, hogy ezen túl gyakrabban jössz. – mondta Sam szigorúan.

- Jaj, ne ígértess vele ilyeneket. Szerintem így is eleget van itt. – kiabált be bátyám.

- Te csak egyél, és fogd be a szádat. – kiabáltam vissza.

Sam kikísért, utoljára megöleltük egymást, de csak akkor engedett el, miután megígértette velem, hogy gyakrabban járok le. Miután vagy hússzor megígértem neki, végre elengedett, hogy mennyek haza. Egész úton zenét hallgattam, és nem siettem annyira, mint szoktam. Irtó jó kedvem volt, bár még magam sem tudom az okát.

Az idő igen csak borongós volt, az eső még mindig zuhogott, az utakon is kevesebben voltak az átlagosnál. Egyetlen kocsival találkoztam az úton, azt is valami öreg papi vezette. A gondolataim nagyon elkalandoztak, jóformán nem is figyeltem az útra. Sebesen kanyarogtam, olyan volt, mint egy videojátékban. Miközben vezettem, több dologra is rájöttem. Az első az volt, hogy szeretem Jake-et , ez tagadhatatlan , de Edward iránt is érzek valamit . Ezt ma egyszer már megállapítottam magamnak, de akkor jól le is hurrogtam magam, amiért ilyenekre gondolok, hisz Jake nem érdemli meg, hogy becsapjam, és átverjem. Viszont Edward-al soha nem lehetne közös jövőnk. Ő vámpír. Én ember. Míg Ő örökké tizenhét éves és jóképű marad, én egyre csak öregszem, és öregszem. Hogy nézne ki, hogy ötven év múlva együtt elhaladnánk egy utcán, kézen fogva. Azt hinnék, hogy egy elmebeteg öregasszony vagyok, aki ráadásul pedofil, és biztos csak a pénze érdekel.

Ha Jake-el maradok, akkor ez nem következik be. Együtt öregedhetnénk meg, lehetnének gyerekeink, unokáink. Még erre a lehetséges jövőre nézve is volt egy valami, ami beárnyékolta ezt a szép alternatívát. Méghozzá a bevésődés. Jake nem vésődött belém, így bármikor meg teheti azt, és engem pedig faképnél hagyhat. Bármennyire is örülnék a boldogságának, az emberben mindig is ott van egy kis önzőség, akármennyire is próbálja elnyomni magában. Most már saját magamnak sem tagadhatom a tényt, hogy szeretem Edward-ot , és Jake-et is . Viszont nem tudok magamon kiigazodni, ami lég szánalmas és beteges. Jaj, minek kellett neked Edward Cullen így felbolygatni az életem? Miért kell ekkora vonzerődnek lenned? Miért?

Míg ezen gondolkodtam, feltűnt valami . Teljesen kihalt az út. Egy árva lélek sem kószált, La Push felé autóval , de még gyalog sem , vagy biciklivel . Most ijesztő volt az erdő, az út.

A mobilom rezegni kezdett valahol a táskám környékén. Bosszúsan halkítottam le a zenét, s fél kézzel a mobilom után kutattam, fél kézzel tartottam a kormányt, közben az utat lestem , egyszer kétszer az anyósülés felé pillantva . A mobilom elcsendesedett, hogy aztán pár perc múlva ismét hangosan jelezze, hogy valaki keres.

- A francba bele. – szitkozódtam, mikor oda emeltem tekintetem, s végre megtaláltam a mobilomat . Már épp fel akartam venni, mikor megpillantottam valamit, jobban mondva valakit az út közepén. Ijedten dobtam el a mobilomat , s rántottam félre a kormányt . A fékbe tapostam azonnal. Egyre jobban közeledtem az alak felé, míg nem elértem, s akármennyire is próbáltam férre irányítani a kocsit, elütöttem az idegent. Hangosan sikoltottam fel, s idegesen rántottam félre a kocsit ismét, ezúttal sikerrel.

- Úr isten, elütöttem valakit. – kaptam hisztérikus rohamot. Gyors kicsatoltam a biztonsági övemet, és remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. Mikor kiszálltam, láttam, amint az ember a földön fekszik, akár csak egy rongybaba. Az eső még mindig zuhogott, de nem törődtem vele. Remegve tettem meg az utat a férfiig, közben azért imádkoztam, hogy még éljen. A férfi a hátán feküdt, szemei csukva. Leguggoltam mellé.

- Uram, jól van? Él még? – hisztiztem, s megérintettem az arcát. Ekkor még a vér is megfagyott bennem, s teljesen elhűlt az arcom. A teste kőkemény, és jéghideg volt. Hirtelen pattantak fel a szemei. Vérvörös szemeit rám emelte. Ijedten álltam fel, s kezdtem lassan hátrálni. Az idegen mosolyogva kelt fel, s lassan közelített felém. Rögtön felismertem, ki is a támadóm. Ugyan az, aki Seattlel-ben megtámadott.

Hirtelen fordultam meg, s szaladtam a kocsim felé, hogy segítséget hívjak, bárkit. A támadóm villámsebesen ment a kocsim elé, így eltorlaszolva az utat. Rögtön a másik irányba kezdtem futni, be az erdőbe. Ha szerencsém van, Jake ék itt járőröznek, s talán megmenekülök. A támadóm hangosan, ördögien felnevetett. Mikor beértem az erdőbe, éreztem, hogy valami gyökérben megbotlottam. Azonnal egy fába kapaszkodtam, de a tenyeremet még így is felhorzsoltam.

- Hova ilyen sietősen? Most nincsenek itt a barátaid, akik megmenthetnek. – mondta behízelgő hangon, mikor előttem termett a semmiből. Ajkán édes mosoly bujkált.

- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem hisztérikusan, közben hátra felé araszoltam. Nem válaszolt a kérdésemre, csak mosolygott. Megfordultam, és ismét futni kezdtem, holott többször is megbotlottam minden féle gyökérben, és ágban, ami a talajt fedte be.

- Úgy sem tudsz elmenekülni. – harsogta kacagva. Nem törődtem vele, tovább rohantam lélek szakadva. Ekkor ismét megbotlottam, ezúttal el is estem, fejemet is bevertem, de nem vérzett, csupán rettentően fájt. Nyöszörögve keltem fel, s indultam tovább. A torkom száraz volt, sikítani se volt már erőm. Ekkor valami keménybe ütköztem. Hirtelen sikkantottam fel. Már épp összerogytam volna, mikor két fehér kar nyúlt ki értem, s szorított magához. Ismét sikolyra nyitottam a számat, s lassan felnéztem az idegenre, akibe bele ütköztem. Két aranybarna szempárba néztem bele.

- Segíts! – mondtam könyörgő hangon, majd a hullámok összecsaptak a fejem fölött, s elnyelt magával az ólomsúlyú víz a mélybe.

/Edward szemszöge/

Nem tudom, hogy említettem-e már, de Alice roppantul bosszantó tud lenni. Nem is tudom, lehet, hogy ez az eredeti képessége, és a jövőbe látást még bonusz ajándékba kapta?! Meglehet, sőt, elég valószínű.

Most is éppen itt toporzékol előttem, és kutyakölyök szemeket ereszt, csak azért, hogy vele mennyek az év egyik legnagyobb vásárlási körútjára, persze csak, mint málhás szamár. Mindig is ezt a szerepet töltöttük be a fiúkkal, akárhányszor elkísértük a lányokat egy kisebb vásárlásra, de ez már mindenen túlmegy. Seattlel-be akarnak menni, csak azért, mert megláttak a divatlapokban néhány csili vili habos babos rózsaszín flitteres ruha költeményt egy pár cipővel. Nevetséges! – horkantam fel.

- Nem megyek sehova veled meg Rose-val. – jelentettem ki határozottan. Egy ügyes mozdulattal kikerültem Alice-t, és levágódtam a kényelmes kanapéra, ahol Emmett terpeszkedett, és épp valami hülye filmen fulladozott hangosan.

- Emm, te meg fulladj meg halkabban, ha kérhetem. – morogtam az orrom alatt. Alice csilingelően felnevetett, Emm meg csúnyán nézett rám. Ekkor valaki elállta a kilátásomat, így már nem a képernyőre meredtem, hanem drága húgocskám drága ruhájának szélét csodálhattam.

- Edward, létszíves. – könyörgött ismét előttem.

- Köszönöm Alice, de még élni szeretnék, ráadásul semmi kedvem menni, vásárolni. – utasítottam vissza kicsit durvábban, mint szerettem volna. Alice arcizma sem rendült, ugyan olyan kutyakölyök szemekkel nézett rám, mint azelőtt.

- Ott van Jazz. Az amilyen papucs, úgy is dalolva megy veled. – segített be Emmett-is, mire hálásan pillantottam rá.

- De Ő vadászni akar menni. – mondta csüggedten.

- Akkor várd meg, és aztán majd elmentek. – próbáltam menteni a menthetőt.

- De egyedül nem bírná el a cuccokat. – biggyesztette le az ajkát.

- Hány tonna ruhát akartok venni? – rémüldözött Emm, miközben elkapcsolt egy baseball meccsre.

- Ahogy a látomásomban láttam, sokat. – vigyorgott teli szájjal.

- Akkor sem megyek. Semmi kedvem az üzleteket járni. Jobb dolgom is van annál. – álltam fel, s már épp indulni akartam fel a szobámba, mikor Emm gondolata utat tört elmémbe.

„Ezt úgy értetted: Nem megyek vásárolni. Nincs kedvem. Sokkal inkább érdekes Belláról ábrándozni.”- üzente Emmett gondolatban. Halk morgás hagyta el a számat. Tudtam, mire megy ki a játék, így pár másodperc múlva már a szobámban voltam, a kedvenc kanapémon ücsörögve. Csak néztem kifelé a zuhogó esőbe.

Már egy jó ideje nem csináltam semmit , mikor hirtelen Alice rontott be az ajtómon , kopogás nélkül . Arca rémült volt, szeme olykor a távolba révedt, majd vissza, és így tovább. Rémült arca semmi jót nem jósolt.

- Edward, ide jön! – mondta enyhén hisztis hangon. Nem értettem, mire is gondol, és a gondolataiból sem tudtam semmi hasznosat kiolvasni, így kénytelen voltam megkérdezni.

- Még is ki?

- Az a vámpír, aki rátámadt Bellára. Láttam. Ide jön. – jajveszékelt, s idegesen kezdte róni a köröket a szobámban.

- Biztos csak hozzánk jön.

- Még is honnan tudná, hogy mi is itt lakunk? – kérdezte kissé durván. Érthető, hisz szereti Bellát, és félti is. Hisz a barátnője. És én is szeretem Bellát, és féltem, de csak is szigorúan barátiak ezek az érzések.

- Én.. nem tudom . Meg kell keresnünk Bellát. – viharzott ki a szobámból, majd mikor visszatért, egy kis ezüstszínű mobilt tartott a kezében. Gyors bepötyögte a számát, s tárcsázta. Feszülten vártam, hogy Bella végre felvegye. A telefon kicsörgött, de felvenni senki nem vette fel.

- Próbáld még egyszer! – utasítottam, mikor láttam, hogy kis híján megőrül. Ismét kicsengett, de nem vette fel. A hatodik hívás után Alice megelégelte, s dühösen dobta ki az ablakon a mobil ketyerét .

- Ez így nem fog menni. – morfondírozott tovább. Kiviharzott az ajtón, ezúttal nem jött vissza. Lementem a nappaliba, ahol Alice épp a többiekkel ismertette a helyzetet. Rose is aggódni kezdett, Emm pedig Rose-ért . Jasper halkan nyöszörgött az egyik fotelben, arca fájdalmas volt. Felvontam az egyik szemöldököm.

„Alice teljesen kikelt magából. Több érzelem van most benne, mint ötünkben összesen. Teljesen be van sózva, ideges, aggódik, dühös, és tehetetlenül érzi magát. Próbáltam lenyugtatni, de már a képességem sem hat rá. „- üzente Jazz gondolatban.

- Alice, nyugodj le! – próbáltam nyugtatgatni. Idegesen hadart össze vissza, és száz meg száz gondolat kavargott a fejében. Próbáltam kizárni elmémből idegesítő gondolkodási menetét, kisebb nagyobb sikerrel. Meg kell, hogy mondjam, én is aggódom Belláért, de ez már túlzás. Azért, mert Forksba jön a vámpír, és Bella nem veszi fel a telefont, nem azt jelenti, hogy a két dolog összefügg.

Alicenek hirtelen újabb látomása volt.

*Az idegen vámpír szélsebesen suhant át az államokon, egyre közelebb kerűlve Forks felé. Szemei villogtak a dühtől. Sebesen haladt el végül a Forks-t jelzőtábla mellett, aztán hirtelen megállt, s bele szippantott a levegőbe. Megérezhetett valamit , mert sokkal céltudatosabban indult el ismét , s rohant északnak , La Push felé . Majd egyszer csak eltűnt a jövője. *

Mikor a látomásnak vége szakadt, fuldokolva fordultam Alice felé, aki hasonló arckifejezéssel nézett vissza rám. Mind a ketten tudtuk, hogy ez mit jelenthet. Csupán két lehetőség volt. Vagy azért tűnt el a jövője, mert a farkasokkal valahogy összeakad, vagy pedig azzal az emberrel , aki számomra nagyon fontos . Bellával.

- Mit láttatok? – kérdezte Rose izgatottan, s türelmetlenül Alice elé lépett.

- A vámpír, amint beér Forksba , majd a jövője eltűnik . – hadarta Alice a választ fojtott hangon.

- És? Ez még nem jelent semmit. – horkant fel Emmett , s levágódott a kanapéra.

- Emmett . Azért van az eszed, hogy használd is. – mordultam rá.

- Most miért?

- Szerinted, hogy lehetséges, hogy eltűnt a jövője? Ha meghalna, azt láttam volna. Így már csak két lehetőség maradt. Farkasokkal összetalálkozik, vagy Bella. – kelt ki magából drága húgocskám. Valósággal tornádót kavart a házban, olyan gyorsan járkált a nappaliban. Jazz elkínzott arca még inkább elgyötört lett.

- Nem értem, miért kell mindig mindent túlreagálni. – morgott Emmett a kanapén.

- Emmett ! Bella a család barátja. – szólt rá most Rose . Ez a mondat meglepett. Mindig is azt hittem, hogy az embereket felszínesnek tartja, együgyűeknek. Erre most a saját férjét pesztrálja, hogy kicsit jobban aggódjon egy emberért? Most már tényleg nem értek semmit.

- Oké, megértettem. Én is aggódok , csak nem csinálok a bolhából elefántot . – sóhajtott megadóan. Lassan felállt, és Rose mellé sétált.

- Papucs! – morogtam halkan. Persze meghallotta, és dühösen nézett rám.

„Majd megnézlek téged is öcspók, ha lesz csajod. Lemerem fogadni, hogy nagyobb papucs leszel, mint én. ’” – üzente gondolatban.

Felhorkantam, szememet pedig az égnek emeltem.

- Megtennétek, hogy az idióta vicceiteket félre tennétek? Legalább most ne csináljatok mindenből viccet ! – szólt ránk Alice.

- Szerintem mindenki nyugodjon le egy kicsit, és gondoljuk át még egyszer! – javasolta Jazz.

- Még is hogy tudnék lenyugodni? – kérdezte Alice.

- Nagyon egyszerű. Gondolj a vásárlásra. – nevetett fel Emmett.

- Szerintem most nem kéne. – kuncogtam fel én is.

- Látom, nagyon érdekel titeket, hogy mi van Bellával. – morogta Alice ismét. Lehorgasztott fejjel ült le a kanapéra, s fejét apró tenyereibe temette. Mély levegőket vett, csak hogy lenyugodjon.

- Szerintem ez nem jelent semmit. A vámpírnak nem csak azért tűnhetett el a jövője.

- Edward, mondd csak. Te hallod, amit mondasz, vagy csak kijön a szádon? – förmedt rám ismét a kis pukkancs.

- Szerintem hallja. Lévén, hogy vámpír, nem lehet süket. Ráadásul nagyon úgy néz ki..

- Emmett! – szólt rá most már mindenki.

- Most mi van?

- Ez egy költői kérdés volt. – jelentette ki Jazz.

- Ja.

Pár percig én is gondolkodóba estem. Talán Alice-nek még is csak igaza van, és annak a vámpírnak Bella miatt tűnt el a jövője. Nem tudhatjuk, hisz Bella jövőjét sem látjuk. Bár nem hiszem, hogy ez a vámpír annyira meggondolatlan hülye lenne, hogy fényes nappal támadjon. Elvégre, mikor legelőször rátámadt, akkor is este volt, és sötét. Igaz, hogy egy nyilvános helyen tette azt, de nagyon jól tudta, hogy nincs arra senki, és nem látja őt. De még is miért akarja ennyire Bellát? És ki Ő? Láttam Alice emlékeiben az arcát, de csak haloványan. Soha életemben nem láttam még ezt az alakot, és elképzelésem sincs, mit akarhat Bellától. Az nyilvánvaló, hogy nem a vérét, hisz akkor már rég megkaphatta volna. Ha az illata annyira vonzaná, már rég utána eredt volna. Viszont lehet, hogy most pont ezért van itt. Elvégre mi vámpírok, ha megérzünk egy csábító illatot, akár az egész földet is felkutatnánk érte. Én is így vagyok Bellával.

Bella vére olyan csábító, szinte lehetetlen megállni, hogy akár csak megkóstoljam. Nap, mint nap nagy bennem a vágy, hogy megízleljem csodás vérét. Az első nap mikor megéreztem, nem sok kellett hozzá, hogy leteperjem a suliba, mindenki előtt. Egy valami térített észhez. Az, ami Bella száján kicsúszott a parkolóba, amikor legelőször meglátott minket.

Komolyan mondom, ezek az álmodozásaim Bellával kapcsolatban kezdenek egyre inkább betegesek lenni. Hisz, bár mennyire is fáj a tény, de neki van barátja, aki nem mellesleg egy bolhás négy lábon járó kutyus. Nem is értem, hogy tud vele együtt lenni. Hisz olyan büdös, és szőrös is.

Ábrándozásaimból Alice hangja rántott ki. Még jó, különben lehet, hogy nagyon szárnyra kap a fantáziám.

- Ti is halljátok? – emelte fel a fejét. Kíváncsian fülelt kifelé, majd hirtelen felpattant.

Én is hallottam. Kint a kertben, ahova Alice a telefont dobta, valami halkan rezgett.

Mindannyian Alice után mentünk. Mikor kiértünk, láttuk amint a telefonnal a kezében vidáman, táncol körbe-körbe, közben dalolászik.

- Hát ezt meg mi lelte? – kérdezte a hasát fogva Emmett .

- Nem tudom. A gondolatai sem árulnak el sokat. Csak azt hajtogatja, hogy: „Semmi baja ”

Mindenki ámulva nézte a jelenetet, aztán hirtelen rájöttem, mire is érti, hogy semmi baja. Pontosabban kire. Bellára.

- Alice, mit írnak? – léptem én is közelebb. Rose is Alice mellé pattant, és kivette a kezéből a mobilt. Én a válla fölött olvastam az üzenetet.

„Bellát a nulla egyes útszakasznál találjátok, a kocsijában. Beverte a fejét, de nem komoly. Jól van. Siessetek érte. ”

Csupán ennyi állt az üzenetben. Nem írta le sem a nevét, sem pedig azt, hogy mi történt Bellával, mit keres ott, és honnan tudja, hogy mi Őt keressük. Egy rövidke üzenet, de még is a világ legjobb híre szerepel benne. Bella jól van, semmi baja. Megnyugodhatunk.

- Mennyünk. – tért észre Alice. Beviharzott a garázsba. Láttam a gondolataiban, hogy azon tanakodik, kinek a kocsijával mennyen.

- Csak nem képzeled, hogy nélkülem mész? – kérdeztem sértetten, s megindultam a garázs felé.

- Én is megyek. – szóltak utánunk a többiek kórusban.

Mindenki betömörült a Volvómban, s indultunk is oda, ahol Bella van. Mindenki – még Jazz is -, türelmetlenül várta, hogy oda érjünk, és megbizonyosodjunk róla, hogy Bella él, és épségben van.